Létrehozva: 2019.06.25.

Brutális támadás a bulinegyedben, még nem ért véget a megvert család tortúrája

Csakúgy, mint az 57 éves édesapa, mindkét gyermek is feljelentést tett a rendõrségen az ügyben.

Hiába telt el több mint három hónap, még mindig nem került pont a bulinegyedben lévő Gozsdu-udvarban történt brutális bántalmazás végére."Csakúgy, mint az 57 éves édesapa, mindkét fiúgyermek is feljelentést tett a rendőrségen az ügyben, ezért is érthetetlen, hogy március óta semmilyen érdemi lépés nem történt" – mondta el a Blikknek dr. Varga Zoltán, akinek német ügyfele bármikor hajlandó lenne akár Magyarországra is utazni. 

Március 8-án a Gozsdu-udvar egyik éttermében vacsorázott egy édesapa a két fiával. Az este folyamán más helyeket is meglátogattak, de mivel az első helyen érezték magukat a legjobban, úgy gondolták, visszamennek. Amikor megpróbáltak bejutni, a kidobók rájuk rontottak, majd ahol érték, ütötték-verték őket.

A biztonságiak a két gyerekre támadtak, lefújták őket gázspray-vel, majd ütni kezdték a nagyobbik fiút. A kisebbik, 17 éves gyerek próbált a testvére védelmére kelni, ám ő is kapott a maró gázból, majd alaposan helybenhagyták őt is.

"Az édesapjuk mobillal próbálta felvenni az esetet, mire őt is megtámadták. Komolyan megsérült, az arccsontja, a járomcsontja pedig eltört" - idézte fel a drámai pillanatokat dr. Varga Zoltán.

A bántalmazott apuka topmenedzserként dolgozik Németországban, és álmában sem gondolta, hogy egy kellemes este a fiaival így érhet véget Magyarországon. A férfi hosszú ideig kórházban feküdt, mostanra újra munkába állt, de bármikor áll az itthoni hatóságok rendelkezésére.

Az erzsébetvárosi rendőrök négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, hármat pedig az ügy sértettjeként. Azt írták, az eset során ketten könnyebb, egy férfi pedig súlyos sérülést szenvedett.

A Gozsdu Társasház közleményt adott ki az esettel kapcsolatban: „A hírekbe bekerült háromfős társaság egyik tagja thai bokszoló, a másik bajnoki címért küzdő nehézsúlyú bokszoló. A társaság hosszú percekig agresszíven kötözködött az üzletvezető hölggyel és a helyzetet kezelő biztonsági szolgálattal. A hatóságokkal együttműködő biztonsági cég sajnálja a történteket, és belső vizsgálat után felfüggesztette az erőszakosan fellépő alkalmazottakat.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár