Létrehozva: 2020.06.13.

Brutalitás a tanteremben: többször mellkason rúgta tanárát egy vizsgázó diák Hajdúhadházon

A tanár annyit kért a diáktól, vizsga közben ne használja a mobiltelefonját.

Egy hajdúhadházi iskolában támadt rá egy vizsgázó diák a tanárára, akit többször megrúgott, majd egy székkel menekülésre kényszerített – erről számolt be Horváth László miniszterelnöki megbízott szombaton egy, a Facebook-oldalán megosztott videóban. Horváth szerint ez az eset is bizonyítja, hogy szükség van a szigorúbb fellépésre a iskolai erőszak ellen.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A miniszterelnöki biztos elmondása szerint a diák többször felsőtesten rúgta, majd egy feje fölé emelt székkel menekülésre kényszerítette tanárát, mindezt azért, mert a pedagógus arra kérte, hogy vizsgázás közben ne használja mobiltelefonját.

„Ez az elfogadhatatlan eset bizonyítja, hogy van olyan iskola, ahol szükség van az iskolaőrségre, illetve azt is, hogy indokoltak azok a jogszabályi szigorítások, amelyeket a kormány az Országgyűlés elé terjesztett, melyeknek célja az iskolai erőszak felszámolása” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, van olyan eset, ahol már nem pedagógiai eszközökre, hanem gyors, erős és hatékony közbelépésre van szükség; a mostani pedig nem az első, tanárok elleni erőszakos esete az elkövetőnek, de eddig az életkora miatt „megúszta” a felelősségre vonást. Hozzátette: ez az eset is bizonyítja, szükség van a büntethetőségi korhatár leszállítására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban