Létrehozva: 2020.01.27.

Budaörsi horrorrendelő: a betegek szerint a kilincsen találtak gyanús dolgot

Csatornabűzben műtöttek: nem csoda, hogy ketten végleg megvakultak az egyik szemükre, mivel utólag fekáliafertőzést állapítottak meg a Budaörsi Egészségügyi Központban. December 12-én 22 emberen végeztek rutin szürkehályog műtétet, közülük 12-en két napra rá arra ébredtek, hogy nem látnak. Az egymást csak sorstársaknak nevező betegek még mindig a látásukért küzdenek, a hatóság pedig furcsa dolgokat talált az intézményben. A Ripost megrázó riportja a betegekkel.

„Hogyan élje meg az ember, ha megvakul?” – kérdezte lapunk munkatársától szomorúan János. Sorra érkeztek a Szent János Kórház szemészeti rendelőjébe a budaörsi horrorrendelő áldozatai a péntek délelőtti kontrollra. A 12 szemműtött közül egyelőre csak ketten tudnak biztosat: a műtött szemük látása már soha nem térhet vissza.

Reggel és este is fertőztek

Az egyikük János, aki teljesen összetört, ezért rövid idő múlva a felesége veszi át a szót. „Kegyetlen ez az egész! Azért ment el a műtétre, hogy tudjon rendesen vezetni, aztán megvakult. Hogy történhetett ez meg? Itt voltunk együtt a többi fertőzöttel 20 napot a kórházban, és próbáltunk keresni valami logikát benne, de nem találtunk. Az én férjemet reggel 10-kor műtötték, ez lett vele, de még aznap este is fertőztek, volt olyan, akit este műtöttek Budaörsön, és két nappal később ő is itt kötött ki a János Kórházban” – mondta az asszony elkeseredetten.

Gyorsabban romolhat a megmaradt szeme is

A fél szemére megvakult nőbeteg, Erzsébet helyzete talán még drámaibb: „Közel vagyok a nyolcvanhoz, fennáll a veszélye annak, a másik szemem nem fogja bírni az erős igénybevételt és most az is hamarabb fog romlani. Ezt nem lehet elfogadni, maximum beletörődni” – fakadt ki elkeseredetten. Férje elárulta, a történtek után telefonon keresték meg őket az intézetből: „Jeleztem nekik, hogy bele tudunk menni a peren kívüli megegyezésbe, hiszen nem vagyunk érdekeltek abban, hogy évekig húzódjon a jogi procedúra, ráadásul ők elismerték a felelősségüket már. Megígérték, hogy két héten belül keresni fognak minket, ez már lejárt, de senki sem jelentkezett” – közölte a Ripost-tal.

Egy harmadik beteg is megvakul?

A sorstársak maguk között már nem két, hanem három betegről beszélnek. Szabó István ugyanis, aki korábban már nyilatkozott lapunknak, egyelőre csak homályos foltokat lát, pénteken a János Kórházban tudta meg, hogy a retinája nagyon el van vékonyodva, ami azt is jelentheti, hogy ő már a harmadik páciens, aki elvesztette látását a fél szemére a budaörsi horrorrendelőben.

Iszanyatos dolgokon mentek keresztül

Az ominózus napon ott kezeltek legtöbbje még mindig nem tudja, mennyire nyeri majd vissza a látását. „Én bízom benne, hogy majd legalább annyira fogok látni, mint a műtét előtt. Egyelőre piszkok úsznak a szememben, a tévében is csak a fényeket látom, nem ismerek fel semmit” – mondta lapunknak az egyik érintett nő, hozzátéve, hogy még egyáltalán nem ott tartanak, hogy az éles látásukkal foglalkozzanak.

Még örülhetnek, hogy csak a látásuk ment rá

„Az elsődleges cél a gennyes folyamat megállítása és lokalizálása volt, nehogy az agyunkra menjen. Ennek ez volt a veszélye. Mindannyiunk szeméből mintát vettek, hogy minél jobban tudjanak minket kezelni” – meséli az egyik nőbeteg. Sajnos nem ő az egyetlen, aki a szemében úszó „piszkokról” beszélt lapunknak. „Most sokkal rosszabbul látok, mint két héttel ezelőtt. Fekete pontok vannak a szemem előtt, mintha fátyol lenne előttem és a fejem is iszonyúan fáj. Egy másik, szintén aznap és ugyanott kezelt beteg is ugyanezekről panaszkodott, de neki be is gyulladt a műtött szeme” – mondta az a hölgy, aki a műtét előtt a váróban egy másik helyre kérte magát az irdatlan csatornaszag miatt. „Mondtam, hogy ha nekem ott kell ülnöm, elhányom magam” – meséli. Őt ekkor Szabó István mellé ültették át, aki aznap délelőtt 10-re ment, tehát a délelőtti turnusban érezték leginkább a becsapódó szagot.

Szabó István, és sorstársa, aki a csatornaszag miatt másik helyre ült át

A szellőztetőből érezték a csatornaszagot

„Amikor a műtét után bent voltunk az egyeztetésen, nekem az igazgató főorvos valami olyasmit mondott, hogy már csináltak átalakításokat, amiket a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) előírt, és, bár nem mernék megesküdni, de mintha valami olyasmit is mondott volna, hogy megszüntették a csatornaszagot is” – mondja. Egy másik hölgy lapunknak arról beszélt, hogy ő nem a falból érezte, hanem a légtisztító, vagy keringtető rendszerből. „A szellőztető rendszerben volt ez a szag, ami bejött oda. De hogy ez a szag, és a velünk történtek összefüggésben van-e, azt szerintem csak az NNK tudja majd megmondani” – mondta. Többen arról is beszéltek lapunknak, hogy ők úgy tudják, miután a doktornő szombat reggel, december 14-én bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központnál, ők hétfőn reggel mentek ki a Budaörsi Egészségügyi Központba.

Úgy tudják, furcsa dolgok voltak a kilincsen

„Mi úgy tudjuk, akkor, azaz hétfőn nem odaillő dolgot találtak a kilincsen… Elmeséltem ezt egy kórházban dolgozó ismerősömnek, aki megrökönyödve kérdezte, hogy ott hétfőig nem takarított senki?” – árulta el egy nő, akit szintén újra kellett műteni.

Együtt fordulnak ügyvédhez a sorstársak

A 12 károsult péntek délután együtt keresett fel egy ügyvédet, aki ingyenesen ajánlotta fel szolgálatát. A sorstársaknak ugyanis ezzel a kérdéssel is meg kell küzdeniük, miközben többségük még azt sem tudja, mi lesz a műtött szemével. Az egyik férfi beteg elárulta, már felkészítették őket, hogy először biztosan egy nevetséges összeget ajánlanak majd fel nekik. Annak nagysága azonban egyelőre ismeretlen, az intézmény a többségnek február 15-ére ígéri a peren kívüli egyezség ajánlatát. Csakhogy ők akkor még nem fogják tudni, pontosan mi lett a szemükkel, arról nem beszélve, hogy jelenleg dolgozni sem tudnak. Pedig csak szerettek volna jobban látni…

Fekáliafertőzés: 2 ember megvakult December 12-én végeztek el 22, rutinnak számító szürkehályogműtétet a Budaörsi Egészségügyi Centrumban. A betegek közül 12-t két nap múlva újra kellett műteni a budapesti Szent János Kórházban, olyan súlyos gennyes fertőzést szenvedtek. A fertőzést fekália okozhatta. Legkevesebb ketten örökre elvesztették a látásukat az egyik szemükre, négy áldozatnál még kérdéses, hogy látni fognak-e a műtött szemükkel. A botrány után az Érdi Járási Hivatal eljárást indított a fertőzéseket okozó budaörsi szakrendelő, egynapos szemészeti sebészet működési engedélyének ügyében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin