Létrehozva: 2021.11.22.

Megnyitotta a kapuit a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár

Feleannyi árussal, a járvány előtti évekhez képest sokkal kisebb területen nyitotta meg kapuit a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.

Egy év kihagyás után újra megnyílt az Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren és a Bazilika előtti Szent István téren. Idén rendhagyó módon, hiszen a járványhelyzet miatt kapukkal kerítették körbe a bazár területét, és csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Így jóval kisebb területen, kevesebb árus termékeiből lehet válogatni.

A vásár még így is visszaadja a karácsony hangulatát, de az árusokat megviseli a helyzet: kevesebben vannak, és félnek is, hogy újabb zárlatok jönnek. Míg korábban több mint száz kézműves és ízműves árulhatta csodáit a vásáron, idén csak ötven.

Fotó: Metropol

Az árusok bizonytalanok

„Sokkal kevesebben vagyunk a vírus miatt. A bérleti díj szerencsére nem nőtt, de így is szinte versengeni kellett a helyekért. A hangulat szerencsére így is nagyon jó, csak félünk, mert nem tudjuk mikor zárnak le megint mindent” – nyilatkozta a Metropolnak Erika, a Csiribee Textilcsodák tulajdonosa.

A kordonon kívül is árulnak

Meglepően tapasztaltuk, hogy a szigorú beléptetőkapuk ellenére a Bazilikánál a zárt vásár külterületén is vannak árusok, akiknél védettségi igazolvány nélkül lehet vásárolni.

„Tíz éve árulunk ugyanezen a helyen, ez már a megszokott. De érdekes, hogy az emberek inkább sorban állnak és bemennek a kordon mögé, mert ott védettebbnek érzik magukat” – mondta az egyik árus.

 

Meglepő, de most is rengeteg a külföldi

„Szerencsére így is sok a vásárló, rengeteg a külföldi ahhoz képest, hogy tombol a vírus” –mondta el lapunknak Bogi, az Orsiékszer árusa.

A 4. járványhullám ellenére az első napokban meglepő módon főleg külföldi turisták látogatták a karácsonyi vásárt. Ennek persze az is az oka, hogy az étel-italárak nem annyira a magyar fizetésekhez vannak szabva. A tavalyihoz képest egyébként nem nőttek az árak, de egy négytagú család könnyen itt hagyhat 15 ezer forintot is, ha mindenki eszik egy ételt és iszik hozzá valamit...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Svédország kemény üzenetet küldött Oroszországnak: súlyos katasztrófára figyelmeztetnek

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, nem jár az 1-es villamos

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban