Létrehozva: 2019.12.27.

Bulizó fiatalok alatt szakadt le egy kőerkély Budapesten

Már jobban van az a két külföldi diák, akik karácsonykor zuhantak le a járdára egy József körúti ház erkélyéről.

Ahogyan azt a Ripost is megírta, az 1894-ben, vagyis 125 éve épített ház első emeletén lévő erkély kőkorlátai kiszakadtak a helyükről, így az ott tartózkodó két fiatalnak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Csodával határos módon azonban életveszélyes sérülések nélkül megúszták a december 25-ei zuhanást, kórházi ápolásuk még eltart egy darabig.

„Beszéltem velük, szerencsére már jól vannak. Többet azonban az ő és a rendőrség kérésére nem árulhatok el a baleset körülményeiről” – mondta tegnap a Blikknek a szerencsétlenül járt két fiatal egyik barátja, aki jelenleg is abban a lakásban lakik, amelynek az erkélye leszakadt. A szomszédok elmondása szerint a baleset előtt buliztak a fiatalok.

Iszonyú hangos zene szólt, azt hittük, hogy megbolondulunk

– árulta el a közvetlen szomszéd és barátnője.

„Nagyon buliztak, valljuk be, nem éppen kulturált keretek között. Hiába mentek sokszor az agyunkra a zajongásukkal, nagyon sajnáljuk, ami a két sráccal történt. Pár hónapja laknak itt az indiai származású albérlők” – mondta Nagy Gergő, aki nemsokára elköltözik az erősen felújításra szoruló házból.

Fotó: Facebook

Az erkély éppen egy gyorsétterem fölött található, szerencsére 25-én nem voltak nyitva és járókelő sem volt hajnali fél kettő körül az utcán, így senkit nem találtak el a lezuhanó kőtömbök.

„Nemcsak az erkéllyel vannak gondok, hanem szinte mindennel. Egy több mint százéves épületben már szinte minden cserére szorul, de úgy tűnik, amíg nem történik valami tragédia, ezt nem látják be az itt élők” – fakadt ki egy férfi, aki évtizedek óta a házban él.

 

Sok a hasonlóan veszélyes ház

Öt évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló baleset történt a budapesti Baross utcában. Eltört a gerince és a koponyája is annak a fiatal nőnek, aki 10 méter magasból, egy erkély korlátjával együtt zuhant a térkőre. A mostani esetben statikus tudja majd megmondani, mi történt pontosan – közölte Jeney Attila, a Budapesti Városvédő Egyesület titkára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!