Létrehozva: 2019.07.07.

Bunkó autósok miatt lehetetlen a buszozás az Andrássy úton

Nem csak a járdákat lepik el a faragatlan autósok a fõvárosban, de több helyen a buszmegállókban is leteszik autóikat. Az utasok pedig ugrálhatnak a magas járdaszegélyrõl az útra, aztán a buszra. A mozgáskorlátozottak fel sem tudnak szállni.

Pofátlan autósok okoznak gondot Budapesten, az Andrássy úton. Úgy gondolják, hogy a buszmegállók táblái és felfestései csak dísznek vannak, ezért bátran odaparkolnak, ahol a busznak kellene megállnia. A probléma főként az Oktogonnál, az Operánál és a Bajcsy-Zsilinszky útnál lévő megállókat érinti. Ezzel pedig nem csak a buszsofőrök munkáját nehezítik meg, hanem az utasokét is. A fiatalabbaknak meg sem kottyan a járda és a busz között ugrálni, de az idősebb utasoknak már nehézkes a magas padkáról az útra, aztán a buszra lépni. A mozgássérülteknek pedig egyenesen lehetetlenné válik így az utazás, hiszen a sofőrök nem tudják a busz rámpáját lehajtani a járdára.

Ilyen esetekben a buszsofőr jelez a diszpécserközpontba, ahol értesítik a köztereseket. A megállóban hagyott autó elszállításáról ugyanis csak ők dönthetnek, a közlekedési cégek nem. Az elszállítás pedig nem olcsó mulatság, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 20 ezer forintos csekkel lepi meg a tuskó autóst, akinek a telephelyi tárolásért naponta további 1200 forintot kell kifizetnie, ha szeretné kiváltani a kocsiját.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

A spanyol kormány mindenáron kiszúrna Magyarországgal – a dolgozók félnek

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria