INSIDER

Kiadták a riasztást: borzalmas idő lesz a következő napokban

Egy mediterrán ciklon hatására a hidegfronttal megérkezik a csapadékos idő is.
  • Szerző: Ripost

Az elmúlt napokban már érezni lehetett, hogy néhány fokkal lehűlt az idő. Ám ez a változás még semmi ahhoz képest, ami most fog következni.

Szombaton dél, délnyugat felől – egy mediterrán ciklon hatására – erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég; és eleinte csak délen, később egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Délnyugaton kiadós esőzés lehet. A maximum 20°C körül valószínű.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A vasárnap első felében keleten még több helyen lehet kiadós eső, zápor, zivatar; majd szakadozik a felhőzet, és elszórtan fordulnak elő záporok. Élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. 15-22 fok közötti értékeket mérhetünk mindössze – írja a Köpönyeg előrejelzése.

Hétfőn és kedden továbbra is gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap szórványosan lehetnek esők, záporesők. Marad a hűvös idő: 20-22°C körüli csúcsértékek lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat állítása szerint Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben egy frontális csapadékzóna fog áthaladni, ami miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írják: szombatra virradó éjszaka a keleti országrészben foltokban köd képződhet. Napközben záporok mellett esetleg egy-egy zivatar sem kizárt a nyugati határszélen.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?