Létrehozva: 2020.05.12.

Csak háromszor láthatta, most 28 év után keresi fiát a kaszaperi anya

Egy ismerőse ötlete volt, hogy az interneten kutasson fia után, akiről lemondott születésekor. Máriának azóta két másik gyermeke is született, de ők is nevelőszülőknél vannak.

A kaszaperi Mária május 10-én, 28 évvel azután kezdte el keresni elsőszülött fiát, hogy életet adott neki. Az asszony a Ripost-nak azt mondta: egy ismerőse ötlete volt, hogy egy Facebook-poszt segítségével próbáljon rálelni a gyermekre, akiről mindössze annyit tud, amennyit az egykori zárójelentés tartalmaz. „2450 dekával és 47 centivel született, ide a papírra az van írva, hogy Kovács István a neve, de ezt azóta biztosan megváltoztatták” – kezd bele a történetbe Kovács Mária.

„Engem annak idején eldobtak a szüleim, és ez oda vezetett, hogy 28 évvel ezelőtt, amikor az első gyermekem megszületett, olyan életmódot folytattam, ami miatt nem bírtam volna gondoskodni a gyermekemről, ezért a gyámhivatal titkosítással örökbe adta. Se munkám, se lakásom nem volt akkor, a gyerek édesapját pedig nem érdekelte a terhességem, alkoholista volt” – mondja Mária, aki mindössze három alkalommal látta a fiút: amikor életet adott neki, és még kétszer meglátogathatta a gyulai kórházban.

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az asszony élete tíz évvel ezután fordult kicsit jobbra, 2002-ben férjhez ment, majd életet adott második gyermekének, egy ma már 17 éves fiúnak, pár évvel később pedig egy kislánynak.

A dolgok azonban megint hamar rosszra fordultak. „A férjem sajnos meghalt egy közúti balesetben, ezután egyedül neveltem a gyerekeket, de 2018 végén nevelőszülőkhöz kerültek” – meséli Mária.

A két gyerek azonban ragaszkodik édesanyjához, a járvány kitörése előtt személyesen is találkoztak, azóta pedig telefonon tartják a kapcsolatot. Mária azt mondja, éppen miattuk keresi elsőszülött fiát. „A féltestvérei szeretnék megismerni. Jó lenne, ha jelentkezne” – mondja az asszony, aki közben abban is bízik, hogy két gyermeke visszakerülhet hozzá a nevelőszülőktől. „Kaptam egy papírt arról, hogy újratárgyalják majd az ügyet, most már dolgozom is az önkormányzatnál, bízom benne” -mondja.

A fiú 1992 májusában született. Vér szerinti édesanyja azt mondja, Kaszaperen mindenki ismeri őt, fia eléri ott. Feltéve, ha magára ismer, és ezután úgy dönt, megismerné azt, aki életet adott neki...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit