Létrehozva: 2020.01.10.

Családjával mássza a hegyeket a magyar tűzoltó

A tűzoltó apuka, Szrága Árpád hegymászó oktató is, aki családjával örömmel mássza a hegyeket szabadidejében.

Szrága Árpád tűzoltó már gyerekkora óta járja a természetet, most pedig egyik álmát is valóra váltotta, s ő lett az első magyar tűzoltó, aki megszerezte a kötéltechnikai-mentő kiképző szintű képesítést. A hegyek szerelmese feleségével és két gyermekével, Jázminnal és Leventével hódol nem mindennapi szenvedélyének, a hegymászásnak.

Fotó: Ripost

A feleségemmel, Ildikóval 6 éve ismerkedtünk meg, a hegyekben. Két külön csoporttal mentünk, de összefutottunk az út során.Egy évvel később már összeházasodtunk, és úgy döntöttünk, hogy az esküvői fotózást is a hegyekben tartjuk – mivel amellett, hogy ott találtunk egymásra, mindketten a hegymászás szerelmesei vagyunk„ – mesélte Árpád a Ripost-nak.

Fotó: Ripost

Mára már két gyermekükkel kirándulnak és másszák a hegyeket, amit a 3 éves kislány és a 4 és fél éves kisfiú rajongásig imád. A kicsiknek hatalmas élmény másfél méteres havat látni, főleg úgy, hogy az idei tél nem éppen gazdag hóban.

Fotó: Ripost

„Ez családi program nálunk” – lelkesedett Árpád. „Ha van lehetőségünk, elmegyünk kirándulni. Főleg a felvidéki Magas-Tátra vagy az Alpokalja az úticélunk. A tavalyi program viszont annyira tetszett nekünk és a gyerekeknek is, hogy februárban megismételjük: néhány hét múlva újra ellátogatunk egy olasz faluba. Egy magasabb, szűk völgyben található, itt szállunk meg a családdal egy apartmanban. Ettől nem messze van egy vízesés, ahol jeget mászunk – árulta el a tűzoltó apuka.

Fotó: Ripost

A jégmászás ritka program: csak nagyon kevesen űzik ezt a sportot.

Fotó: Ripost

„Hasonló, mint a műfal-mászás, csak nehezebb. Két másfél kilós jégcsákányt kell a jégfalba beleütni, és speciális csavarokkal ügyeskedni. Ide nem süt be a nap, ezért rendkívül hideg van, éjszaka mínusz 10 fok alá hűl a levegő – ezért is olyan vastag a jégfal, ami akár másfél méteres vastagságú is lehet” – tette hozzá Árpád. „A gyerekeknek mindig hatalmas öröm, amikor hasonló programot szervezünk, és nagyobb élmény is, mintha csak a tévé előtt ülnének. A jégmászások alkalmával a picik a hóban játszhatnak egész nap, és annyit hógolyóznak és annyi hóembert építenek, amennyit csak szeretnének.„

Fotó: Ripost

„Ez egy szerelem! Akit egyszer megérint, az örökké ragaszkodni fog hozzá” - mondja a hegymászó tűzoltó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt gondolja Lagzi Lajcsi a lánya 28 évvel idősebb barátjáról

origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

borsonline.hu

Féltékeny az egész világ: végre megházasodhat Leonardo DiCaprio

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

origo.hu

Hatalmas fordulat jön a TV2 sorozatában

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó