Létrehozva: 2019.12.18.

Csányi mászókabaleset: szívszorító, amit a gyászoló apa tesz karácsonykor

A férfi teljesen összetört, de próbálja ellátni apai kötelességeit, hiszen több gyermeke is van.

A temetőbe viszi a megtört édesapa a csányi mászókabalesetben elhunyt óvodás kislánya karácsonyi ajándékát. Az ősszel történt tragédia az egész országot megrázta, a család azóta sem képes feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Fotó: Sulyok László

A Radics családnak ugyan nincs sok pénze, de rendszeresen kapnak a gyerekek kisebb ajándékokat. Most is kaptak a lányok egy-egy babát, és természetesen Mercikének is vettek egyet, amit már ki is vittek a sírjára.

„Karácsonykor is gondolunk rá, hiszen a lelkünkben örökre velünk marad. Sajnos nem láthatjuk többé a boldog arcát, de amikor a sírkőre helyezzük az új játékot, tudjuk, hogy örül neki” – mondta a Borsnak Radics Béla, aki úgy döntött, hogy az idei ünnepeket puritán módon üli meg a család.

„A szeretet ünnepéről megemlékezünk, de nem mulatozunk szilveszterkor és újévkor. Nem lennénk rá képesek. Hogyan is érezhetnénk jól magunkat? A gyerekek állandóan Mer­ciről kérdezgetnek, én is csak rá tudok gondolni, miközben az életben maradt gyermekeim felé is vannak szülői kötelességeim. Helyet kell állnom apaként és férfiként, hiszen én vagyok a családfő” – magyarázta az apa, aki egyelőre saját erejéből szeretné feldolgozni a tragédiát.

„A minap felhívott a csányi doktornő, hogy jön a településünkre egy pszichológus, aki szívesen segítene nekünk. Én azonban egyelőre nem szeretnék vele találkozni, mert úgy érzem, a jó szándéka ellenére csak feltépné a még be sem hegedt sebeket” – vallotta be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast