Létrehozva: 2020.08.27.

Darázs támadt az SMA-s Zentére

A két és fél éves SMA-s Zentét valószínűleg mindenki ismeri: ő az, akinek tavaly 700 millió forintot gyűjtött neki össze az ország a Zolgensma nevű gyógyszerre és ő kapta meg elsőként Magyarországon a kezelést. Édesanyja a közösségi oldalán rendszeresen beszámol arról, hogyan fejlődik a kisfiú hétről hétre.

Az anyuka most arról mesélt, hogy egy Zadar melletti kis településen nyaraltak, ám a pihenést beárnyékolta a kisfiú első darázscsípése.

„Zente fantasztikusan érezte magát. Egész héten csupa mosoly volt! Jókat evett, aludt, és persze úszkált a tengerben. Konkrétan ahogy felébredt, azonnal azt mondta: „Anya! Vízbe csücsülök!” Egyetlen szomorú esemény adódott csupán. Az első darázscsípés„ - fogalmazott közösségi oldalán az anyuka. „Szerencsére semmi panaszt nem okozott azon kívül, hogy persze irtó kellemetlen érzés. A csípést követő egy órában 10 percenként eszébe jutott, mi is történt, és könnyekben tört ki, miközben azt ismételgette: ”Szegényke Zente, szegényke Zente!„

Az anyuka hozzátette, hogy ezután a kisfiú aludt egy nagyot, és már nyoma sem volt a rosszkedvnek. A pihenés pedig megtette a hatását: Zente valósággal remekelt az újabb fejlesztéses terápián.

Zente már segítséggel jár, egyre erősödik, rohamos fejlődést mutat a gépterápia óta.

Újabb kisfiúnak gyűjtenek

A három kisfiú, Zente, Levente és Noel sikertörténete után most egy újabb SMA-s beteg kisfiú, Zsombor kér segítséget. 730 millió forint összegyűjtése a cél, mai árfolyamon ennyibe kerül a gyógyszer. A szülők bíznak a csodában és erőt ad nekik az, hogy már három gyereknek sikerült összeadni a pénzt az összefogás erejével.

„Bízom benne, hogy egyszer járni és biciklizni látjuk majd a kisfiamat” – nyilatkozta a Ripost-nak Burinda-Szűcs Szabina, a kisfiú édesanyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast