Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.26.

Deák téri gyilkosság: a letartoztatott fiú anyja részt akar venni az áldozatok temetésén

Képtelen feldolgozni a megtört édesanya, hogy fia két másik ember életét oltotta ki.

Egyre több részlet rajzolódik ki az országos döbbenetet kiváltó Deák téri kettős gyilkosság szereplőiről. A 21 éves K. Gergely és a 16 éves M. László halálával végződő verekedésben aktívan részt vett egy ikerpár, a 19 éves J. Marcell és J. Dániel. A bíróság őket is előzetes letartóztatásba helyezte.

Használták az öklüket

A Bors utolérte a fiatalok egyik ismerősét, aki „kemény fiúkként” jellemezte őket, olyanoknak, akik sosem kerülték a konfliktust, ha kell, az öklüket használták. Marcell bokszedzésekre is járt.

„Dani jámborabb, Marci az utóbbi időkben többször verekedésbe keveredett. Arra gyanakszunk, hogy tolt valamit, mert nagyon megváltozott a viselkedése. Hiába próbált rá hatni a tesója” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő barátjuk.

Virágot visz a sírokra

A késelő fiú, a gyilkosság napján a 18. születésnapját ünneplő Cs. Krisztián édesanyja teljesen összetört. Szonja tudja, mit tett a 18 éves fia, hatalmas hibát követett el, amivel több család életét is megnyomorította. Két fiú halála szárad Krisztián lelkén, Szonja pedig képtelen ezzel a ténnyel megbarátkozni.

„Az biztos, hogy nem mi neveltük a férjemmel gyilkosnak. Van még rajta kívül négy gyermekünk, róluk is gondoskodnunk kell, miközben Kriszt sem hagyhatjuk magára. Hiába próbáltam az előzetes letartóztatásban meglátogatni, még nem engednek be hozzá. Az én testem, az én vérem, ezért érzem a lelkét. Biztos vagyok benne, hogy megbánta, amit tett. Osztozom a gyászolók fájdalmában, ezért a családom és Krisztián nevében szeretnék kimenni a fiúk temetésére” – mondta Szonja, és bevallotta: péntek óta szüntelenül fél.

„Úgy vélem, virágot kell vinnem a két áldozat sírjára, persze csak inkognitóban, mert félő, ha megtudnák, ki vagyok, meglincselnének. Mindenkit arra kérek, higgye el nekem, hogy Krisztián nem szívesen árt másoknak” – magyarázta az anya.

Mindent megosztottak

Szonja nem érti, miért zúdul a népharag a teljes rokonságára.

„Az én testvéreimet, azaz Krisz nagynénjeit zaklatják ismeretlenek. Mégis, mit tudnának mondani? Krisztiánt nálam jobban senki nem ismeri” – csuklott el Szonja hangja. Az anya magyarázatot szeretne találni fia cselekedetére, de attól tart, soha nem fogja megtudni, mi történt pontosan.

„J. Danit és Marcit is jól ismerem, hiszen Krisszel együtt nőttek fel. Az egyikük talán még érettségizett is, mert az apjuk szorgalmazta, hogy tanuljanak. Viszonylag jó módú családból származnak. Ikertestvérek, én pedig örültem, hogy a fiam velük barátkozott. Rengeteget játszottak együtt, mindent megosztottak egymással” – mondta Szonja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Több tucat vadászbombázót vásárolt Argentína - fotó

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó