Létrehozva: 2020.05.23.

Deák téri gyilkosság: Két 19 éves férfit is őrizetbe vett a rendőrség

Az emberöléssel gyanúsított 18 éves Cs. Krisztiánt őrizetbe vették a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói. A két fiatal halálával végződő eset előzménye egy verekedés volt, mellyel összefüggésben két 19 éves férfi is őrizetbe került.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.

A rendőrök három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Fotó: Ripost

A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves Cs. Krisztiánt, akit a Nyugati téren fogtak el. A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták a bűncselekmény elkövetésének eszközét, egy kést.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a 18 éves budapesti Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök a verekedéssel összefüggésben összesen 9 embert állítottak elő, közülük két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. A 19 éves budapesti J. Dánielt és J. Marcellt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – írta meg a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold