Létrehozva: 2020.07.23.

Deák téri késelés: biztonsági őrök segíthettek volna az életükért küzdő fiatalokon

Döbbenetes új részletek derültek ki a tragédiával kapcsolatban.

Mint arról a Ripost is beszámolt, május 22-én hajnalban két társaság verekedett össze a Deák téren. A végén két fiatal, Gergő és László életüket vesztették, miután Cs. Krisztián előkapta kését, és halálra sebezte őket.

Június 20-án helyezték végső nyugalomra a Deák téri kettős gyilkosság fiatalabb áldozatát. A 16 éves M. László temetésén a vele együtt meggyilkolt K. Gergely (21) családja is részt vett.

A Blikk arról számolt be, hogy több biztonsági őr szinte közvetlen közelről nézte végig a fiatalok halálát. Sőt, közbe sem avatkoztak a kibontakozó tragédia láttán. Egyelőre nincs magyarázat, miért nem tettek semmit, pedig ha közbelépnek, a két fiatal talán még ma is élne...

A meggyilkolt M. Lászlót és K. Gergőt rengetegen búcsúztatták a Deák téren
Fotó: Czerki Gábor

Védelmükre azt hozták fel, hogy a gyilkosság a nyílt utcán, azaz szolgálati helyükön kívül eső területen történt.

„Számunkra is sok kérdés maradt megválaszolatlanul, de a nyomozás jelenlegi szakaszában ez természetes. Részleteket pillanatnyilag nem árulhatok el, de nem tartom kizártnak, hogy további gyanúsítások történhetnek az ügyben”– mondta a Blikknek dr. Csapi Szilvia, M. László családjának jogi képviselője.

Az is kiderült, hogy egy Cs. Krisztián társaságában lévő lány sietett a haldoklók fiatalok segítségére. Amíg nem értek ki a mentők, a fiatal lány próbálta meg elszorítani a vérző ereket és újraéleszteni Lászlót és Gergőt.

A lány, úgy tudni, ugyanabban az intézetben él, mint a gyilkossággal gyanúsított fiú.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra