Létrehozva: 2020.06.09.

Deák téri késelés: újabb részletek derültek ki a börtönben ülő Cs. Krisztiánról

A temetésről is kiderültek részletek.

Mint arról beszámoltunk, május 22-én a két fiú Laci szülinapját ünnepelte a belvárosban, amikor egy vita után az intézetben nevelkedő Cs. Krisztián halálra késelte mindkettejüket. A gyilkost rövid időn belül elfogták a hatóságok, a bíróság pedig letartóztatta. Információk szerint Cs. Krisztián a börtönben meghúzta magát: nem keresi a bajt és mindenben együttműködik az őrökkel.

Fotó: ripost

„Sajnálom, hogy Krisztián elvesztette a józan eszét, tudom, hogy azóta ezerszer megbánta a történteket. Bárcsak bemehetnék hozzá, hogy elmondjam neki: akármi is történt, én az anyja maradok, számíthat rám!„ – mondta az édesanya. Az anya szerint a gyámhatóságnál nem vigyáztak eléggé a fiára.

Nem lesz közös temetés

A tragikus sorsú fiatalemberek végső búcsúztatója a tervek szerint külön helyen és külön időpontban lesz, várhatóan június végén – tudta meg a Blikk.

„László nagymamája nevelte Lacit és a kishúgát, miután a gyerekek édesanyja a közelmúltban meghalt. A nagymama gyakorlatilag még mindig nem fogta fel, hogy imádott unokája nincs többé. A fiú személyes holmijait már visszaadták neki a hatóságok” – mondta a lapnak dr. Csapi Szilvia, a család jogi képviselője, hozzátéve, hogy a család kártérítést is követel majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Szakértők mondják el az igazságot, hogy mekkora fizetés kell 2024-ben Magyarországon a tisztes megélhetéshez

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra