Létrehozva: 2018.03.21.

Divat lett nálunk a bosszúgyilkosság?

A muszlim országokban "becsületgyilkosságnak" hívják, ha a férfi megöli a szerinte helytelenül viselkedõ nõt. Sajnos Magyarországon csak idén már három olyan, nagy vihart kavaró eset is történt, amikor a féltékeny férfi lemészárolta volt szerelmét.

Hétfőn volt a tárgyalása K. Bálintnak, a 20 éves kakucsi M. Vivien gyilkosának. A lányt gyerekkori barátja, K. Bálint ölte meg két éve kegyetlen módon, sok késszúrással, a vádirat szerint azért, mert nem tudta elviselni, hogy a lány mást szeret. De csak idén már három hasonló borzalmas gyilkosság történt. Az indíték minden esetben ugyanaz: az elkövető nem képes elfogadni, hogy szerelme továbblépett, és elhagyta.

A legtöbb ilyen esetben a gyilkosságot előre kitervelik, a gyilkos egyértelmű szándéka a pusztítás és a bosszú – mondta el a %Ripost%-nak Makai Gábor klinikai szakpszichológus. Még az az enyhítő körülmény sem áll fenn, hogy a tudatuk beszűkült volna, és ösztönszerűen, a pillanat hevében cselekednek. A háttérben mindig súlyos személyiségzavar áll. Ezek az emberek alulértékelik önmagukat, és rettegnek a megszégyenüléstől. A cselekvés formája náluk általában az agresszió. Elsődleges céljuk a rombolás, az uralom a másik ember fölött. Időnként hosszú évekig zaklatják volt párjukat, és a végén meg is ölik. A tanulság az: mindenki vegye komolyan, ha volt párja zaklatja, és tegyen feljelentést!

Pisztollyal vérengzett a féltékeny férfi

Helyszín: Rákoskeresztúr, Újlak utca

Időpont: 2018. január 7.

Gyilkos: Cs. Norbert, 26 éves

Áldozatok: a 21 éves Vivien és a lány barátja

A fővárosi XVII. ke­rü­let­ben, Rá­kos­ke­reszt­úron történt januárban a szörnyű tragédia. A 26 éves Cs. Norbert besétált az Újlak utca egyik lépcsőházában egy lakásba, és lelőtte egykori szerelmének új párját. Ezek után a tettes levonszolta a 2,5 éves gyermekét karjában tartó fiatal anyukát az utcára, őt is lelőtte, majd a fegyverét maga ellen fordította. Az anyuka és a gyilkos is meghalt. A kislány, aki végignézte édesanyja lelövését, először nevelőszülőkhöz került, majd a Németországban élő édesapja jelentkezett, hogy ő szeretné magához venni. A gyilkos nem tudta feldolgozni, hogy volt párja új életet kezdett, így éveken át zaklatta exbarátnőjét.

 

Öt nappal később lemásolta az Újlak utcai gyilkos tettét

Helyszín: Rákoskeresztúr, Újlak utca

Időpont: 2018. január 12.

Gyilkos: W. Dávid, 17 éves

Áldozat: S. Fanny, 19 éves

Véres tragédia ugyanabban az utcában: öt nappal Cs. Norbert vérengzése után bru­tá­lis ke­gyet­len­ség­gel, késsel vé­gezte ki 19 éves volt ba­rát­nő­jét egy 17 éves fiú, aki nem tudta elfogadni, hogy a lány szakított vele. A lány éppen egy tízemeletes ház hetedik emeletén volt, onnan rohant le a bedühödött fiú elől. Azt kiabálta: „Dávid, ne csináld!” - de Dávid egy emelettel lejjebb utolérte, hátulról leütötte, majd gondolkozás nélkül elvágta a torkát a gyönyörű Fanninak.  A lány vérbe fagyott holt­tes­tére egy ha­to­di­kos kisfiú ta­lált rá a pa­nel­ház ha­to­dik eme­le­tén. Utólag kiderült: a gyilkosnak az előző Újlak utcai mészárlás adott ötletet. A fiú előzetes letartóztatásba került.

 

Feleségét lőtte le, majd magával is végzett

Helyszín: II. kerület, Budakeszi út

Időpont: 2018. március 10.

Gyilkos: C. Rudolf, 47 éves

Áldozat: Alexandra, 30 éves

Alig néhány hónapig élt boldogságban Alexandra és Rudolf egy II. kerületi társasházban, de véres tragédia lett kapcsolatuk vége: C. Rudolf pisztollyal lelőtte a gyönyörű nőt, aki el akarta hagyni. Vérbe fagyott holttestükre a férfi édesanyja a hálószobában talált rá. Látogatóba érkezett a fiatal párhoz, de nem nyitottak ajtót neki. Mivel volt kulcsa, bement, és a hálószobában találta meg fia és menye véres holttestét az ágyon. A %Ripost% információi szerint a férfi először lelőtte feleségét, majd saját magával is végzett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast