Létrehozva: 2018.06.10.

Döbbenet a nyíregyházi IC-n: otthagyta a vonatot a mozdonyvezető

Lejárt a mûszakja, ezért megállt és megvárta a váltást.

Szerző Ripost

Megdöbbentő esetről számolt be a Bors. A Nyíregyháza felé tartó IC-vonat vezetője egyszer csak megállt Füzesabonynál. Lejárt ugyanis a munkaideje. Az utasoknak fél órát kellett várnia a váltásra. Addig azonban a vezető nem szállt le a vonatról.

A Nyíregyházára tartó intercity eleve késéssel indult reggel a Keleti pályaudvarról. Műszaki hiba állt a dolog hátterében, Pécel és Isaszeg között ugyanis leszakadt a felsővezeték, Aszódnál pedig a biztosítóberendezés nem működött megfelelően. Ezt ugyan nem sokkal reggel 7 után sikerült megjavítani, de a Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés.

Az egyik utas azt mondta, arra ébredt, hogy a semmi közepén áll a vonat. A kalauz sűrű bocsánatkérések közepette elmondta, hogy állni fognak egy kicsit, mert a mozdonyvezető műszakja lejárt...

A MÁV azt írta közleményében, hogy "mivel a foglalkoztatásra szigorú szabályok vonatkoznak, és mert a vasúttársaság számára a vasúti közlekedés, és ezáltal az utasok biztonságának garantálása a legfontosabb, a mozdonyvezető a leváltását kérte. A vonatot Nagyút állomásig továbbította, ahova egy másik járattal megérkezett az őt leváltó mozdonyvezető".

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban