Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.21.

Döbbenet, csend és fájdalom: meghalt Adorján Gusztáv

Meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak főigazgatója.

Meghalt Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója – tudatta halálhírét az intézmény szerdán.

Közösségi oldalukon szűkszavú bejegyzésükben mindössze annyit fűztek hozzá, „döbbenet, csend és fájdalom...”
Dr. Adorján Gusztáv a Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után a nyíregyházi Megyei Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán kezdte szakmai pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott. 2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejött Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki Szakmai pályafutása során a szülészet mellett a nőgyógyászati onkológia és az onkosebészet területén is kimagasló munkát végzett. Ennek elismeréseként a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság főtitkára, a Nőgyógyászati Onkológia Folyóirat szerkesztőbizottságának, a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak és a Nőgyógyászati Endoszkópos Társaságnak is tagja volt. Jelentős szerepet vállalt a kórház nőgyógyászati onkológiai sebészeti profiljának fejlesztésében, a legkorszerűbb műtéti technikák bevezetésében. Szakterületén rendszeresen tartott előadásokat és jelentek meg tudományos publikációi. A kezdetektől aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, melynek eredményeként országosan is minta értékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága. Aktív közéleti tevékenységet is folytatott, 2010-től tagja volt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyéni képviselőként, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetőjeként. A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka volt. Nyíregyháza díszpolgára lett. Feleségével együtt három gyermeket neveltek, és két unokájának örülhetett. Egész pályafutása során a betegellátás iránti elhivatottság, a betegek tisztelete, szeretete, a gyógyításért érzett elkötelezettség vezérelte – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely részvétét fejezte ki a családnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát