Létrehozva: 2019.01.04.

Döbbenetes fotók, ezért kell felújítani a Flórián téri felüljárót

Itt az ideje a felújításnak: kátyúkkal teli út, omladozó illesztések, lepukkant állapot jellemzi a Flórián téri autós felüljárót. A '80-as évek elején megépített és átadott felüljáró felújítását várhatóan tavasszal kezdik meg, a kérdés, hogy ez mekkora káoszt jelent majd az autósok számára.

Csaknem 40 éve ilyen, de most végre felújítják! A panelos környezetbe belesimuló, az Árpád hidat és Szentendrei utat összekötő 2x2 sávos felüljáróhoz a megépítése óta alig nyúltak a szakemberek, az alkalmi toldozás-foltozáson kívül szinte semmivel sem javítottak az állapotán.

Kátyús járófelület, omladozó illesztések és rossz esővíz elvezetés a jellemző. A leromlott helyzet miatti felújítást már nem lehet halogatni, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) várhatóan tavasszal megkezdi a felüljáró renoválását.

A társaság közlése szerint új szigetelés és pályaszerkezet kerül az építményre. A vasbeton szegélyre biztonsági korlát kerül. Az illesztéseknél levő dilatációs szerkezetet is kicserélik és kitakarítják a több évtizedes mocskot a vízelvezetőkből. A javításra szoruló felületeket kezelésbe veszik a pilléreken és támfalakon, végezetül pedig egy kiadós felület tisztítást is csinálnak a szakemberek. A társaság január 25-én hirdeti ki a közbeszerzés győztesét, ezután várhatóan tavasztól több mint egy évig fog tartani a felújítás, az autósok készülhetnek a káoszra...

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik a siralmas állapotról!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek