Létrehozva: 2020.12.09.

Döbbenetes, hányadik helyen fog szerepelni a Covid a 2020-as halálozási statisztikában

A leggyakoribb halálokok 2020-as listáján már a Covid-19 is szerepelhet, ráadásul nem is az utolsó helyen.

Az Alzheimer-kór és a demencia más formái bekerültek a tíz leggyakoribb halálok közé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Az elmúlt évben ezek a betegségek a hetedik helyen álltak – közölte a szervezet szerdán. Mindeközben a listán szintén új betegség a diabétesz, a 9. helyre került 2019-ben. A cukorbetegség okozta halálesetek száma 70 százalékkal emelkedett 2000 óta, és elérte az 1,5 milliót.

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Idén már több mint 1,5 millió ember hunyt el világszerte a koronavírus okozta betegségben is. Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint 2019-ban, akkor a Covid-19 a hetedik helyre kerülhet a leggyakoribb halálokok 2020-as tízes listáján – fejtette ki a WHO szóvivője.

A szívbetegségek ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 20 évben, ezúttal is az első helyen álltak. 2019-ben csaknem kilencmillió ember halálát okozta világszerte szívbetegség, mintegy kétmillióval több emberét, mint 2000-ben. Összességében a világban történt halálesetek 16 százalékáért felelnek.

A szívbetegségek után sorban a leggyakoribb halálok az agyvérzés, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az alsólégúti fertőzések, az újszülötteknél jelentkező komplikációk, a légúti, hörgő- és tüdődaganatok, az Alzheimer-kór és más demenciabetegségek, a hasmenéses betegségek, a diabétesz és a vesebetegség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés