Létrehozva: 2019.09.24.

Döbbenetes, mit állítanak fogva tartói a láncra vert magyar nőről

Egy házaspár hat évig tartotta fogva Ilonát, de a hétfői tárgyaláson mindent tagadtak.

N. Ilonát a Pest megyei Monor egyik közértje előtt találták meg két éve döbbenetes állapotban: az asszony ugyanis kezén és lábán elszakított láncokkal kukázott. Kiderült, hogy Icát hat éve halottá nyilvánították, csakhogy élt – már ha azt életnek lehetett nevezni, ahogyan a vádirat szerint egy monori házaspár fogságában sínylődött. Lebilincselt rabszolgaként tartották egy nyomortanyán. A nő előkerülése után több hétig kórházban feküdt, míg helyrejött fizikailag, az átélt trauma óta pedig egy intézet lakója, kirendelt gondnok vigyáz rá.

Az ügy szeptember 23-i tárgyalásán Ica tett volna vallomást, ám ez végül elmaradt: a per kezdete előtti utolsó pillanatban ugyanis gondnoka lemondta a megjelenést, így Icát is visszaszállították az intézetbe. Nem csoda: egyik rokona szerint az asszony lelkileg örökre összetört, a fogságban eltöltött évek miatt már sosem lesz az, aki előtte volt. Még mindig retteg elrablóitól.

„Kitörölhetetlen nyomot hagyott benne ez az egész, nem csodálnám, ha soha többé nem merne a közelükbe menni. Félek is, mi lesz, amikor egy tárgyalóteremben kell majd állniuk. Azok az emberek olyasmit tettek vele, ami józan ésszel felfoghatatlan” – nyilatkozta a gondnok korábban a Borsnak.

Bár Ilona tegnap végül nem jelent meg a tárgyaláson, a vádlott párt meghallgatták. Ők egymás szavába vágva bizonygatták az ártatlanságukat. Állítják: ők csak segíteni akartak Icán, akit befogadtak. Szabadon jöhetett-mehetett, és a pár szerint egy harmadik valaki a felelős a nőt ért borzalmakért.

„Nem kötöztük meg! Nem egyszer el is ment, aztán becsinálva jött haza, miután valaki ellátta a baját” – jelentették ki, hozzátéve: ők csak Icuka életét védték. A tárgyalás novemberben folytatódik.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria