Létrehozva: 2020.02.24.

Döbbenetes részletek a csepeli gyilkosságról: Anna találkozott a tettessel

Egy fiatal nő találkozott a csepeli gyilkossal, akiről csak később tudta meg, hogy mit tett.

Talán csak a véletlennek köszönheti életét Anna, aki összefutott szombat hajnalban a kihalt csepeli utcán egy gyilkossal. A fiatal nő azt még nem tudta, hogy a férfi alig valamivel korábban halálra késelte egy ismerősét, csak azt, hogy egy sötét figura fenyegetően közelít felé.

Képünk csak illusztráció!

„Zavartan bolyongott az utcán ez a férfi” – idézte fel a Blikknek Anna a szörnyű perceket. A fiatal nő az ismerőseinél volt, taxira nem volt nála pénz, ezért az éjszakai busz felé vette az irányt. Útközben hallotta meg a mentők és a rendőrök szirénáját, csak ezután tűnt fel neki, hogy egy férfi a közelében tántorog és meredten bámulja őt.

„Ekkor még nem tudtam, hogy egy gyilkos vetett rám szemet, csak megijedtem, hogy meg fog támadni” – mondta tegnap remegő hangon, még mindig sokkos állapotban. „A busz nem jött, a főút üres volt, egy lélek sem járt arra. A zavartnak tűnő férfi az út túloldaláról kezdett motyogni, majd ordítani felém” – idézte fel a lány, aki azonnal tárcsázta barátja gyorshívóban elmentett számát. „Párom aggódva kérte, hogy egy percig se maradjak ott, induljak, ő pedig siet elém” – mondta.

A fiatal nő telefonálás közben többször hátranézett, s az addig zavartan járkáló férfi már határozott, dinamikus léptekkel követte őt, miközben árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát.

„Egy idő után eltűnt mögülem, ám ettől még nem nyugodtam meg, mert nem tudtam, mire számítsak, honnan fog felbukkanni. Szerencsére a párom néhány percen belül megérkezett”– folytatta Anna, akiben másnap meghűlt a vér, amikor meglátta, hogy az utcán őt fenyegető férfit a rendőrök emberölés miatt körözik.

Azóta kiderült: a 24 éves román K. Csaba egy karddal lágyékon szúrta áldozatát a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utcában, egyutcányira attól a helyszíntől, ahol olvasónkat követni kezdte. A TV2 információi szerint a dulakodás egy vita után tört ki: a felek azon szólalkoztak össze, hogy a későbbi tettes miért vitt kardot a kocsmába. A férfi szombat délután feladta magát.

Három éve létezik a Hazakísérő Telefon szolgáltatás, ami a 06-80-442-422-es zöld számon vagy a 06-30-899 3465-ös normál tarifás számon érhető el hétfő–szombat este tíztől hajnali 2-ig, vasárnap este tíztől hajnali 1-ig. Itt a diszpécser elkéri az adatokat, leköveti a hívót, és ha baj történne, azonnal értesíti a rendőrséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Kiderült, honnan kaphat támogatást Magyar Péter

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is