Létrehozva: 2018.04.22.

Döbbenetes részletek: kisgyereket is hátba lőtt a fehérvári orvlövész

Elrendelték a férfi elõzetes letartóztatását. Kiderült, hogy az áldozatai között egy kisgyerek is volt.

Döbbenetes részletek derültek ki a székesfehérvári orvlövész, M. László ügyében. A férfi összesen öt emberre tüzelt, hármat talált el, és az ügyészségi közlemény szerint egyik áldozata kiskorú. László hátba lőtte a gyermeket.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte M. László előzetes letartóztatását. Mint ismert, a férfi hétfőn székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállóban várakozó emberekre.

A Székesfehérvári Törvényszék azt közölte, hogy az egyik sértettet a jobb combján, a másikat a bal szeme alatt, míg a harmadik, kiskorú sértettet a hátán találta el a lövedék és nekik 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A másik két célzott lövés a sértetteket nem találta el, a lövedék mellettük a földbe csapódott - írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés