Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.10.

Döbbenetes üzenetet küldött a szépségkirálynőnek a börtönből

Meglepõ üzenetet küldött P. Richárd, a sorozatos pénzszállítórablással megvádolt fiatalember volt szerelemének a börtönbõl.

Volt ideje gondolkodni P. Richárdnak: hat és fél éve van előzetes letartóztatásban, miután megvádolták azzal, hogy két barátjával, É. Zoltánnal és K. Norberttel pénzszállító-autókat támadtak meg, és több mint 100 millió forintot zsákmányoltak. A rablások profi módon zajlottak, a posta és a pénzszállító-autó közötti rövid úton támadtak rá az őrökre.

A férfi volt barátnőjét, az egykori szépségkirálynőt tanúként hallgatták ki. A nő Richárd ellen vallott, sőt, állítólag később fiktív jelzálogszerződéssel megpróbálta a közös házukra is rátenni a kezét. Igazi háború kezdődött köztük. A nő az ügy kirobbanása előtt zaklatással és fizikai erőszakkal vádolta meg a férfit, s a rendőrséghez fordult, hogy fél, még akkor is, amikor egy időre házi őrizetbe került a volt párja. Richárd pedig azt nyilatkozta: féltékenységből, bosszúból és haszonszerzés miatt tett vallomást ellene.

A férfi és a nő 2006-tól volt intim kapcsolatban, majd 2009-ben költöztek össze. Ekkor vásárolt Richárd egy házat, amit a párja nevére íratott, hogy ezzel is kifejezze elköteleződését. A kapcsolat azonban megromlott, a rablások kapcsán pedig először a nőt is gyanúsítottként, majd később tanúként hallgatták ki.

A szépségkirálynő az első kihallgatásán megtagadta a vallomástételt, mondván, a gyanúsított közeli hozzátartozója. Ilyen esetben többször nem idézik be az embert, ám ez mégis megtörtént. Majd a vallomása alapján ő is gyanúsított lett, ám a kirendelt védőjét csak két kihallgatásáról értesítették időben. Ezt problematikusnak tartjuk. Az is furcsa, hogy nem ő, hanem az akkori barátja vette fel a nyomravezetőnek járó 10 millió forintot – magyarázta a Blikknek P. Richárd ügyvédje, dr. Gerencsér András.

Várjuk az ítéletet, hiszen nemcsak a védők, de az ügyészség is kérte az elsőfokú határozat érvénytelenítését. Richárd sokat gondolkodott a rácsok mögött a történteken, és arra jutott: nem hibáztatja a volt szerelmét, hiszen – a vallomásaiból úgy tűnik – nem volt kioktatva a törvényeknek megfelelően, és minden bizonnyal már rég megbánta a történteket – árulta el a Blikknek a férfi testvére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát