Létrehozva: 2019.12.03.

Jöhet végre az adócsökkentés!

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint Domokos László elmondta: az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében. Úgy vélekedett, az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerőpiaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis lendítenek az ország versenyképességén.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Az érték 18 ezer fővel volt magasabb, mint tavaly, a foglalkoztatási ráta pedig hetven százalék fölé szökött. A számok alapján azt mondhatjuk, lényegében kialakult idehaza a munkaalapú társadalom. A kérdés most az: hogyan tovább a munkahelyteremtés ügyében – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

A magyar gazdaság eredményeiben meghatározó jelentősége van a foglalkoztatás bővülésének – jelentette ki az elnök, majd egy friss ÁSZ-elemzés következtetéseire támaszkodva azt mondta: a munkahelyteremtés és a foglalkoztatásbővítés állami támogatásában a mennyiség helyett immár a minőségre kell helyezni a hangsúlyt.

Domokos László magyarázatként kifejtette: az elmúlt években nyilvánvaló módon az volt a legfontosabb, hogy minél több ember tudjon elhelyezkedni, ezért pedig nem egy esetben egyedi beruházásokat is támogatott közpénzből az állam. Az ÁSZ vezetője szerint mára a helyzet annyiban megváltozott, hogy inkább a magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek dotálása célszerű. A gazdasági növekedését most már elsősorban olyan munkahelyteremtési programokkal lehet segíteni, amelyek az innovációt, a fejlesztést jutalmazzák, továbbá javítják a vállalkozások hatékonyságát – mondta -, ezek a tényezők kellenek ugyanis ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb lehessen.

A mindenkori kiadások rendezésétől vagy az adósságok törlesztésétől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, ugyanakkor be is kell fektetni a jövőbe. A munkát terhelő adók csökkentése az ilyen befektetések közé tartozik – fogalmazott az ÁSZ elnöke, hozzátéve: ez a befektetés igen szép kamattal, megtérüléssel kecsegtet. A munkára rakódó közterhek mérséklése ugyanis az egyik legkiválóbb eszköz ahhoz, hogy az állam vállalkozásra, tervezésre, beruházásra sarkallja a magánszemélyeket, a gazdasági szereplőket. Közölte, hogy emiatt egyetért a személyi jövedelemadó csökkentésével, és reálisnak tartja, hogy az szja jelentős mérsékléséhez 2021-ben hozzákezdjen a kormányzat. Az elnök az egy számjegyű szja-ról is támogatóan szólt – vagyis arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát legalább kilenc százalékra mérsékelje a törvényhozás.

Az ÁSZ vezetője összegzésképpen úgy vélekedett: egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén, ugyanakkor nyilvánvalóan oda kell figyelni a költségvetésből kieső bevételek fedezetére is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten