INSIDER

Dr. Rusvai Miklós: „Alig várom, hogy beoltsanak”

Dr. Rusvai Miklós szerint eljön az idő, amikor olyan kevés lesz a kórházba kerülő, covidos betegek száma, hogy szinte rájuk csodálkoznak majd az orvosok – mondta a Ripostnak a víruskutató. Ehhez viszont az kell, hogy minél többen beoltassák magukat, mert csak így vethetünk véget a járványnak. A professzor már regisztrált is az oltásra és másokat is erre biztat.
  • Szerző: Ripost

A lezárások, a különféle korlátozások senkinek nem tesznek már jót. Ám ahhoz, hogy újra nyitni tudjon Magyarország is, védettséget kell szerezni a koronavírus ellen, amiben az oltás segíthet.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Annyira bízom a koronavírus elleni vakcina hatékonyságában, hogy szerintem a védőoltással, idővel eljutunk oda, hogy például egy hónapban már csak 8-10, koronavírussal fertőzött beteg lesz. Akkor őket a medikusoknak mutogatják majd az orvosok mint érdekes eseteket„ – fogalmazott dr. Rusvai Miklós. Szerinte ugyanolyan ritkává válik majd a Covid-19-beteg, mint például a kanyaró, a rubeola és bárányhimlő miatt beteg gyerekek.

Fotó: dr.Rusvai Miklós

„Nem lesznek koronavírussal fertőzött emberekkel megtömött kórházak. Mindenkire kellő figyelmet tudnak fordítani majd az orvosok” – mondja Rusvai professzor, aki szerint így arra sem lesz szükség, hogy egyes országokban fontossági sorrendet állítsanak fel a betegek kezelését illetően, hogy kinek van komolyabb orvosi figyelemre szüksége, kinek kell sürgősen gyógyszeres kezelés vagy ki kerüljön lélegeztető gépre. A virológus szerint minél többen és minél hamarabb beoltatják magukat, annál hamarabb szabadulunk meg a járványtól. „Én már alig várom, hogy beoltsanak!„ – mondja a víruskutató.

Az oltóanyag védelmet nyújt a veszélyes betegséggel szemben

A koronavírus fertőzésnek súlyos következményei lehetnek. A 2,5 százalékos halálozás mellett szövődményként tüdőfibrózis, szívbetegség és pszichés zavarok is szerepelnek a listán. A védőoltásnak csak kellemetlen és múló mellékhatásai vannak, mint például hőemelkedés, bőrpír, izomfájdalom, amelyek maguktól is elmúlnak. – Kis mérlegelés után mindenki rájöhet, hogy az oltással jobban jár. Elkerülheti a veszélyes betegséget és segíthet abban is, hogy leküzdjük a járványt és mihamarabb visszatérjen az életünk a normális kerékvágásba – mondja a virológus, aki arra biztat, hogy minél többen jelentkezzenek az oltásra.

További információ és regisztráció:

vakcinainfo.gov.hu

Több mint 130 ezren éltek már a lehetőséggel

Eddig valamivel több, mint 130 ezer ember kapott oltást,1643 fő már a második vakcinát is megkapta Magyarországon. Az eddig beoltottak többsége egészségügyi dolgozó, emellett már tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából 2020. december 26-án, a Moderna-vakcinából január 12-én érkezett Magyarországra.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?