Létrehozva: 2019.02.23.

Dráma Soroksáron: álmában akarta megfojtani kislányát az anya

A család szerint emberölési kísérlet gyanúja miatt vitték el a 37 éves soroksári nõt a rendõrök. Csütörtök hajnalban ugyanis meg akarta fojtani 6 éves kislányát. A Ripostnak a kislány édesapja és nagymamája mesélte el a történteket.

Szerző Ripost

Borzasztó családi dráma játszódott le Soroksáron az egyik családi házban. Csütörtök hajnalban elözönlötték az egyik utcát a mentők és a rendőrök, ugyanis egy 37 éves nő meg akarta fojtani hatéves kislányát, amikor a kicsi mellette aludt. Lapunknak az édesapa mesélte el a borzasztó részleteket, aki erővel tartotta féken őrjöngő párját.

Sejtettem, hogy baj lesz,  hónapok óta rossz állapotban volt

– kezdte Tamás.

"Eladóként dolgozott, de korábban rengeteg stressz érte, ami felhalmozódott benne. Egyre jobban magába fordult, tudtuk, hogy segítségre van szüksége. De erre már nem jutott idő…"

Az apa tördelni kezdte a kezét és könnyekkel küszködve folytatta.

A kislányom mindig velünk alszik a kisszobában.

Így volt ez most is. Õ a fal mellett, majd mellette az anyja és én a szélén. Mivel napközben is ideges volt, hamar lefeküdtünk, hátha másnapra jobb kedve lesz… Hajnalban arra riadtam fel, hogy a párom ébren van és nagy erővel szorítja a gyermekünk arcát..."

Dulakodás kezdődött, a pizsamás kislány pedig sikítva, sírva dörömbölt a szomszédban lakó nagymamája ajtaján...

A döbbenetes történet minden részletét elmesélte az édesapa és a nagymama, aki azt is elmondta, mit üvöltött neki magánál nem lévő lánya...

A folytatásért és a képekért keresd a szombati Ripost napilapot az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin