Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.03.21.

Drámai pillanatok: fájó dolgokat mondott a megölt Csenge édesanyja

A 17 évesen megölt Csenge bekeretezett képével jelent meg a bíróságon az anya.

Másfél év után először találkozott a bíróság folyosóján a 2017-ben brutálisan megölt K. Csenge édesanyja és a fiatal lány meggyilkolásával vádolt B. Roland szülei.

Az áldozat anyja egy percig sem habozott: a fiú családjához lépett, kezében lánya fényképével. A kővé dermedt házaspár szólni sem tudott, amikor Farkas Róza közölte velük: egyszer sem kértek bocsánatot, pedig ugyanazon a településen, Borsodnádasdon élnek. A zokogástól szinte reszkető nő nem várt már hasonló gesztusra, mindössze annyit kért, hogy jól nézzék meg lánya bekeretezett fényképét.

A drámai pillanatok után pár perccel bilincsben a tárgyalóterem felé vezették B. Rolandot. Az anya neki is közvetlen közelről megmutatta Csenge portréját, miközben azt mondta: „Nézd, kit öltél meg!”

B. Roland próbálta elfordítani a fejét, hogy ne kelljen a lány képére néznie. A tárgyalás szünetében Farkas Róza a legmélyebb érzéseiről beszélt a Blikknek.

"Egy éve pszichiátrián kezelnek, már tudom, milyen a pokol. Amikor néha hazamegyek, naphosszat csak nézek ki az ablakon, várom haza a kislányomat. Nagyon erős orvosságokat kapok, de így sem tudok aludni, egyfolytában hallom, ahogy kiabál: Anya, anya!" – mondta a megtört édesanya.

"A fiú anyja a házunktól 200 méterre dolgozik, mégsem jött be egyszer sem, hogy beszéljünk" – mesélte Róza, aki azt is sérelmezi, hogy sokan rá és a családjára neheztelnek, mert nem vettek elégtételt a gyilkossággal vádolt fiatal családján.

2017. szeptember 4-én Csenge lemeztelenített holttestét egy vízgyűjtő aknában találták meg. A lány előző nap a barátaival sütögetett, majd találkozott B. Rolanddal, aki alkoholt fogyasztott és herbálos cigarettát is szívott. A két fiatal összeveszett: a fiú arcon ütötte a lányt, majd bedobta az aknába. Csenge halálát fulladás okozta. Roland végig tagadta, hogy ő végzett a lánnyal. Azt állította, miután beszélgettek, különváltak, majd később, amikor egy erdős részen sétált, megtalálta hason fekve Csengét. Mivel nem volt a lánynak pulzusa, megrémült, ezért a testet ijedtében a vízgyűjtő aknába dobta.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt