Létrehozva: 2020.09.19.

Drámai: pillanatokon múlt a nyugdíjas asszony élete Győrladaméron

Az idős nő nem kapott levegőt és nem tudott segítséget sem kérni.

Győrladaméron élő idős asszony hozzátartozói kértek rendőri segítséget szeptember 19-én 10 óra körül, mivel a krónikus betegségekben szenvedő hölgy lakásába – a belülről bezárt biztonsági ajtón keresztül – nem tudtak bejutni.

A helyszínre érkező Németh Kálmán rendőr főtörzsőrmester – a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja – az ablakon lévő redőnyt feltolva észlelte, hogy a beteg magatehetetlenül fekszik az ágyában.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Nyilvánvalóan haladéktalan segítségre volt szükség, ezért az egyenruhás az egyik ablak üvegét a rendőrbotja segítségével betörte és bemászott a lakásba. A 83 éves asszony addigra már eszméletét vesztette, majd néhány másodperc múlva a légzése is leállt. A rendőr azonnal szabaddá tette a magatehetetlen nő légútjait, majd megkezdte az elsősegélynyújtást, amelynek eredményeként a beteg kisvártatva újra elkezdett lélegezni.

A főtörzsőrmester a mentők kiérkezéséig – további segítségnyújtásra készen – figyelemmel kísérte az asszony állapotát, majd a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak további ellátásra átadta a beteget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra