Létrehozva: 2019.10.11.

Drámai, ritka betegséggel küzd a magyar édesanya, és csak ez segíthet

A 43 éves Csillának egyik napról a másikra romlott le az állapota, most a család azért gyűjt, hogy megkaphassa a különleges kezelést, aminek segítségével még sokáig kislányával lehetne.

A 43 éves Csilla és a 40 éves Ferenc évekig küzdött, hogy végre szülők lehessenek, de nyolc hónappal azután, hogy megszületett Panna, kiderült, hogy az anyuka agyában rosszindulatú daganat van. Csillának két nap alatt eltűnt a beszédkészsége. A korábban természetes dolgok semmivé váltak, azóta nem tud esti mesét mondani a kislányának sem.

„Azon a csütörtök reggelen Csilla állapota rohamosan romlott. Vasárnap meg is műtötték. A betegség, a glioblastoma multiforme (GBM) okozta daganat nagy részét sikerült eltávolítani, ám teljesen ez nem lehetséges: a daganat a mellette lévő egészséges sejteket is megeszi, így a hasonló betegségben szenvedők ritkán élnek másfél évnél tovább” – árulta el a Blikknek Ferenc.

„A GBM szerencsére nem túl gyakori. A túlélést, mint más daganat esetében, az határozza meg, milyen hamar fedezik fel a betegséget. Akinél hamar észreveszik, annak jobb az esélye” – mondta dr. Bense Tamás.

Miután az asszonyt megoperálták, 60 dózis sugárkezelésre volt szüksége, valamint kemoterápiára. Ami azonban valóban segíthet, az egy németországi terápia, egy vírus-, immun- és hőterápiára épülő kemokezelés. A 30 millió forintos terápia megmenthetné az anyuka életét, ezért a család Életmentő expedíció néven gyűjtést indított a Facebookon.

Büszke vagyok Csillára, ő egy igazi hős, kőkemény harcos! Sokat gyakorlunk mondókákat, akár a másfél éves kislányunkkal is. A feleségem beszéd-, értő- és kommunikációs központját érintette a betegség, és emiatt kell lényegében újra megtanulnia beszélni. A felépülés hosszú folyamat, de nem lehetetlen. Csilla tesz is érte minden egyes nap, bár fáradékonyabb, illetve felügyeletre szorul, mert a műtét után epilepsziás rohamok léphetnek fel” – árulta el Ferenc, aki elmondta azt is, hogy már kiderült, hogy él itthon egy 67 éves férfi, aki 11 éve ugyanebben a betegségben szenvedett, de nyolc éve tünetmentes. A házaspár tanácsot kapott tőle, neki is hálásak, akárcsak azoknak, akik már utaltak. Jelenleg nyolcmillió forintnál jár a számláló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"