Létrehozva: 2019.07.01.

Dunai hajóbaleset: fordulat a lefoglalt adatok ügyében, ez történt

A különleges ügyészi csoport irányításával zajló nyomozás során több mint két terabájtnyi elektronikus bizonyítékot értékelnek, elemeznek.

Miután elterjedt a hír, hogy a dunai hajótragédia után eltűntek a lefoglalt adatok, most egy másik értesülés állítja: az adatok hiánytalanul megvannak, de egy másik, a baleset után odaérkező hajó fekete dobozának adatait még nem nézték meg.Semmi nem tűnt el azokból az elektronikus adatokból, amit a Hableány-katasztrófa kapcsán lefoglalt a hatóság – állítja a Magyar Nemzet. Magyar György ügyvéd szerint a tragédia után a helyszínre érkező, majd megállás nélkül távozó Viking Ingvi nevű hajó fekete dobozának adatai eltűntek, mert nem kérték be azonnal a baleset után, három nap elteltével pedig automatikusan törlődtek.

Most a lap azt írja: a Viking Sigyn minden adata megvan, a Viking Ingvinél viszont az elszámoltatás csak akkor kerülhet szóba, ha bebizonyosodik, hogy a személyzete látta, amint a Sigyn letarolja a Hableányt. Ezt jelenleg is vizsgálják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk