Létrehozva: 2018.05.15.

Durva baleset Budapesten: Kocsi tetején állt meg az autó - fotóval

A sofõr nem adta meg az elsõbbséget a keresztezõdésben, így szó szerint ráfutott az autójával egy másik kocsira.

Filmbeillő, ijesztő jelenet játszódott le kedden késő délután Budapesten, a Visegrádi utcában! Olvasónk épp a helyszínen járt, amikor ritka látvány tárult elé: két autó úgy ütközött egymásnak, hogy az egyik - két kerékkel- felszaladt a másikra.

A balesetet nem, csak a végeredményt láttam. Egy autó lényegében két kerékkel rámászott egy másikra!  A balesetet nem láttam, de úgy gondolom, az az autós szabálytalankodhatott, aki felszaladt kocsijával a másikra, hiszen itt jobbkéz-szabály van. Én még ilyet életemben nem láttam”

– számolt be a %Ripost%-nak.

Bár a helyszínre mentők, rendőrök és tűzoltók is érkeztek, portálunk úgy tudja, hogy nem sérült meg senki.

Az utcában van egy óvoda, ahol a gyerekek hatalmas örömujjongással várták és figyelték a hatósági embereket. Tényleg szerencse, hogy az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj

– tette hozzá olvasónk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni