Létrehozva: 2021.09.30.

Halálos balesetet okozott a járdán hagyott e-roller

A szanaszét hagyott rollerek nem csak bosszantóak, hanem veszélyesek is.

Szerző Ripost

Halálos balesetet idézett elő egy járdán hagyott e-roller. Az esetről a Balesetmegelőzés Facebook oldal számolt be.

A baleset vasárnap este történt Svédországban, a Stockholmtól 100 km-re nyugatra fekvő városában.

A The Local helyi internetes portál írása szerint egy nyolcvanas éveiben járó férfi vesztette életét, miután kerékpárjával egy dombról lefelé haladva beleütközött egy kerékpárúton hagyott elektromos rollerbe.

A rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt hivatalból indított eljárást.

Megtudtuk: a vizsgálat során megkeresik azt a céget, amely a robogót üzemelteti, és a cégen keresztül igyekeznek megállapítani, ki hagyhatta ott az úton a rollert.

Nem ez az első e-rolleres tragédia Svédországban, 2019. februárjában egy fiatalember halálozott el, amikor e-rolleren haladva egy autóval ütközött. Ez után az eset után Stockholm pénzbírságot vezetett be azokkal a cégekkel, vállalkozásokkal, üzemeltetőkkel szemben, melyek gazdátlan e-rollereit a főváros közlekedési felügyelőinek kell az útról eltávolítaniuk. A bírság összege minden egyes alkalommal 250 euró (azaz kb. 90.000.-Ft).

A közösségi használatú járművekkel általában az a gond, hogy nincs igazi gazdájuk (csak tulajdonosuk van). Így van ez a kerékpárokkal és az e-rollerekkel egyaránt. Éppen ezért gyakori látvány, hogy ha valaki megérkezik a céljához, vagy lemerül az aksi, akkor a bérelhető e-rollert otthagyják a járdán, vagy az út szélén, ahol leszálltak róla. Márpedig ezek az otthagyott járgányok – amellett, hogy bosszantóak, és kerülgetni kell őket – rendkívül veszélyesek lehetnek.

Lehet vállalkozni jó pénzért a rollerek feltöltésére, az a szabály, hogy a feltöltött rollereket a környéken különböző, a közlekedőket nem zavaró helyre kell leparkolni. Az Izabella utcai ház előtt azonban nyolc roller is állt: itt lakhat a feltöltésre vállalkozó munkatárs.

Magyarországon is elterjedt ez a közlekedési eszköz és a szabálytalanul leparkolt roller vagy a szabálytalan roller-használó. Hiába szerepel a bérbeadó cég szabályzatában, hogy csak úgy szabad leparkolni a járműveket, hogy az mások közlekedését ne zavarja, van, aki a buszmegállóban hagyja ott az e-rollert a le- és felszállók legnagyobb bosszúságára, de az is előfordult, hogy valaki a villamossíneken hagyta. Éppen ezért várhatóan a jövőben módosítják a KRESZ-t, reagálva az új jelenségre.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra