Létrehozva: 2020.08.11.

Ebben nem lesz köszönet: a fél országra kiadták a riasztást, hamarosan lecsap a vihar

Sok helyen másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.

Szerző Ripost

A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több dunántúli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden dél körül. Az érintett területeken a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Fotó: met.hu

Veszélyjelzésük szerint a nap folyamán Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében adhatnak ki további másodfokú riasztásokat. A fővárosban Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyében szintén a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben – írja az MTI.

Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: kedden a Dunántúlon, illetve a középső tájakon több helyen várható zivatar. A zivatarokhoz helyenként elsősorban felhőszakadás, néhol viharos (60-70, egy-egy helyen 70-90 kilométer/órás) szél és jégeső társulhat. A lassan áthelyeződő csapadékgócokból lokálisan rövid idő alatt 20-50 milliméter, kiemelten északnyugaton, az Alpokalján, az éjszakai, szerda hajnali órákban leginkább délnyugaton (Zalában és a környező térségekben) néhol 50-60 milliméter feletti csapadék hullhat.

Kiemelték azt is, hogy kedden a napi középhőmérséklet főként a déli országrészben, az Alföldön, illetve városi környezetben elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőmérséklet délután 28-32, késő este 20-25 fok között alakul. A hőség miatt Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz