INSIDER

Édesanyja holtan találta a három hónapos budapesti kisfiút

Borzasztó tragédia rázott meg egy öt tagú budapesti családot a minap. A XV. kerületben egy fiatal édesanya talált rá holtan a három hónapos kisfiára.
  • Szerző: Ripost

-    Iszonyú volt az az este…

- emlékezett vissza az egyik szomszéd, a szintén a XV. kerületi tízemeletes panelsoron lakó János és felesége a történtekre.

„Rengeteg rendőrautó állt a ház előtt és egy gyermekmentő is. A szomszédunkhoz jöttek. A huszonéves asszony és férje nagyon rendes. Egerből érkeztek, imádják egymást. Van két nagyobbik gyermekük és a legkisebb fiú, akivel a szörnyűség történt… Úgy tudjuk, hogy az anya este hívta a mentőket, mert a pici semmilyen életjelet nem mutatott. Ezután nem sokkal megjelent a segítség, de úgy tudjuk, a gyereket nem tudták visszahozni az életbe…”


A %% megkereste a szülőket, akik nem akartak nyilatkozni. A hozzátartozók úgy tudják, a gyermek bölcsőhalál miatt vesztette életét.
Lapunknak a rendőrség megerősítette, hogy bűncselekmény vagy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Magyarországon évente 20-30 gyermek hal meg ismeretlen okból, bölcsőhalál miatt.

-   Főleg fél év alatti gyerekeknél szokott előfordulni

- mondta a %%-nak Dr. Korausz Etelka gyermekorvos.

Az okát általában nem tudni, de vannak olyan tényezők, amik fokozzák a valószínűségét. Például gyakrabban előfordul a koraszülöttek esetében, betegen született babák vagy iker terhességek esetében, vagy olyan családoknál, ahol a terhesség alatt az anya dohányzott. A megelőzésre a légzésfigyelő monitort szoktuk javasolni. Pánikolni nem érdemes, ha a gép magától bejelez, de ebben az esetben is el kell vinni a gyermeket orvoshoz, hogy a bölcsőhalál legkisebb kockázatát is kizárhassuk – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?