Létrehozva: 2021.03.27.

Egy kazettára mondta fel Sándor: meggyilkolja a feleségét és annak két lánytestvérét

Sándor egykor rendőrként dolgozott.

Évek óta furcsán viselkedett Kovács Sándor, aki azt képzelte, felesége és annak lánytestvérei ki akarják forgatni a vagyonából, de arra senki sem számított, hogy végül 1985-ben ki is végzi az asszonyokat.

Súlyos balesetet szenvedett

A kisvárdai Sándornak volt már egy házassága, szépen éltek és ma már a krónikák sem szólnak róla, hogy miért váltak el. Későbbi visszaemlékezések szerint 1973-ban változott meg, amikor Trabanttal karambolozott, kiesett a szélvédőn és koponyasérülést szenvedett. Agresszív lett, és eddigre már második házasságában úgy képzelte, hogy a felesége családja, szűkebben a két sógornője kikészítik őt. Kovács rejtélyes esetekről is beszámolt: valaki elvágta a Zsigulija fékvezetékét, kétszer pedig a kerék is kiesett alóla – írta a Bors.

Felesége szerinte azzal zsarolta, hogy írassa rá a szőlő felét. A feleség családja szerint azonban Kovács egy időzített bomba volt, aki verte az asszonyt és annak gyerekét. Nekik volt igazuk.

Bukott rendőrből lett gyilkos

Kovácsot 1983-ban a rendőrségtől is leszerelték egy lopási ügy miatt, korábban pedig többször is kapott fegyelmit, sőt be is csukták, mert hivatalos eljárásban vert meg valakit. Elmeállapota 1984-re vált teljesen kezelhetetlenné: egy alkalommal úgy megverte a feleségét, hogy az asszonynak végleg elege lett belőle, beadta a válókeresetet, az apjához költözött.

Kovács utánament az apóshoz, kérte, jöjjön haza, de az asszony nemet mondott. A férfi erre visszament a kocsijához a szabályosan tartott vadászfegyveréért, egy pár pillanatra beült a kocsiba és gyakorlatilag egy beismerő vallomást mondott fel a rádiósmagnóban lévő Dolly Roll-kazettára.

Fotó: Pixabay

Visszament apósa lakásához, betörte az ajtó üvegét, és kétszer belőtt. Felesége rémülten próbált menekülni az ablakon keresztül, de Kovács észrevette és két lövéssel agyonlőtte. Ezután döntött úgy, hogy a két nővérrel is végez, hiszen szerinte ők voltak az igazi bűnösök, akik ellene hangolták a feleségét.

A saját hangját sem ismerte fel

Egyik sógornője az első lövés elől még el tudott hajolni, de a második lövés már eltalálta. A nő a kórházban halt bele a sérüléseibe.

Kovács aztán másik sógornője lakása felé vette az irányt, és nem kegyelmezett, ott is gyilkolt. A Hamza lányok szabályos lemészárlása a több helyszín ellenére sem tartott tovább 15 percnél. Kovács Sándor ezután hazament, késsel felvágta a nyakát és a csuklóját, de rátaláltak és meg tudták menteni az életét, hogy aztán halálra ítéljék.

Sándor a bíróságon nem akart emlékezni, azt állította, még a magnókazettán sem ismeri fel a saját hangját, de ez a védekezési taktika nem vált be, kivégezték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz