Létrehozva: 2021.06.03.

Nagy bejelentést tett a kormány: mindannyiunk életét érinti

Mi lesz velünk? Júliustól betiltják az egyszer használatos műanyagokat. Eláruljuk, milyen típusú műanyagokat érint a kormányrendelet.

Egyik szemünk sír, a másik meg nevet: végre korlátozzák az egyszer használatos műanyagok forgalmazását és teszünk valamit a környezetünkért, bár még nehezen tudjuk elképzelni az életet műanyag nélkül.

A Parlament 2020-ban már tárgyalta az egyszer használatos műanyagok használatának korlátozásáról szóló tervezetet, de az utolsó pillanatban Semjén Zsolt váratlanul visszavonta a törvényjavaslatot. Most végre megérkezett az EU 2019-es irányelvei alapján megalkotott rendelet.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet értelmében 2021. július 1-től tilos forgalomba hozni az egyszer használatos műanyag termékeket, illetve az oxidatív úton lebomló, műanyagból készült termékeket.

2021. július 1-től tilos forgalomba hozni az egyszer használatos műanyag termékeket (Fotó: shutterstock)

Az új rendelet mindannyiunk életét érinti, hiszen sokan használjuk a törvény által megjelölt termékeket. Mindenki használ fültisztító pálcikát és szeretünk rántott sajtot enni a Balaton partján műanyag evőeszközzel. A gyerekeinket simán meglepjük egy-egy színes szívószállal és az esti koktélt a Duna-partján műanyag pálcikával kevergetjük. Szeretjük a műanyag botocskára szerelt léggömböket és munkaidőben legalább egyszer leugrunk a kollégánkkal egy jó erős eldobható poharas kávéra, hogy bírjuk a nap hátralévő részét.

Ahogy nagyon jólesik egy hosszú nap után vacsit rendelni a családnak, amit általában EPS-ből (expandált polisztirol) készült edényekben szállítanak ki. Ezek mind olyan egyszer használatos műanyag dobozok, amelyeknek forgalmazását az új jogszabály korlátozza a jövőben.

Ez azt jelenti, hogy az áruházláncoknak, éttermeknek, kávézóknak, ételkiszállítással foglalkozó cégeknek, partikellékeket forgalmazóknak, drogériáknak meglehetősen rövid idő alatt kell alternatív megoldásokat találni és kínálni az ügyfeleinek.

Korlátozás alá esnek a léggömbök rögzítéséhez használt műanyag pálcikák és tartószerkezetek (Forrás: Pixabay)

A kormányrendelet nem terjed ki az orvostechnikai eszközökhöz használt szívószálakra és pálcikákra, illetve a csecsemők és gyermekek számára készült és gyógyászati célokra használt, folyékony élelmiszer tárolására készült italpohárra.

Valószínűleg műanyag táskákkal továbbra is találkozunk majd az üzletekben, mivel a „könnyű műanyag hordtasaknak” számító, 15 mikronnál vékonyabb zacskók használata továbbra is engedélyezett. A biológiailag lebomló műanyag tasakok – vastagságtól függetlenül – szintén forgalomban maradnak.

További hír, hogy alig fél év múlva búcsút inthetünk az italtartó pohárnak is. A fenti kategóriákba nem tartozó italtartó poharakat ugyanis 2023. január 1-étől tiltólistára kerülnek.

Bár a változás eleinte sokak számára furcsa lesz, nem kérdés, hogy ez egy szükségszerű lépés, hiszen évente 350-400 millió tonna műanyagot gyártanak világszerte és ennek körülbelül a fele egyszer használatos műanyag. Ráadásul a legyártott műanyagnak csupán a tizede került újrahasznosításra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast