Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.16.

„El kell temetnem az unokámat” – teljesen összetört a győri baleset áldozatainak családja

A 18 éves Évi édesapja és nagymamája teljesen összetört.

Rokonlátogatásból tartott hazafelé Bőnyből a győri horrorbaleset áldozatául esett család. A 18 esztendős Évi, édesanyjával, Évával, 10 hónapos féltestvérével, Bálinttal, illetve a kisbaba apjával, Imrével együtt a csecsemő nagyszüleit látogatták meg.

Előzésbe kezdtek és egyelőre nem tudni, miért, de egy szabályosan közlekedő autószállító trélerrel ütköztek. A személyautó lángra kapott, esélyük sem volt a túlélésre.

MTI/Krizsán Csaba

Évi nagymamája, Gabriella megtörten nyilatkozott a Borsnak.

„El kell temetnem az unokámat. Ki hallott még ilyet?” – tette fel költői kérdését.

„Minden héten többször is jött hozzánk ebédre. Igazán büszkék voltunk rá, mert nagyon szerette a szakmáját! Egy életvidám, gyönyörű lány volt. Csaba, a fiam, Évi édesapja is teljesen beleroppant a gyászba. Ő hívott fel engem csütörtök este telefonon, hogy elmondja, mi történt. Azzal kezdte, hogy biztosan nem tudja majd végigcsinálni. Nagyon szerette a lányát” – zokogta a 77 éves asszony.

Imre, a családanya külföldön élő testvére igyekszik mindenben támogatni Éva életben maradt gyermekeit. Melinda és Adrienn még a húga első házasságából származtak.

Siratják a bőnyiek az áldozatokat

Bőnyben péntek délután már szintén mindenki a tragikus balesetről beszélt. Egy idős asszony jól ismerte Imrét, hiszen korábban együtt dolgoztak egy csirketelepen.

„Alig tudom a sírást abbahagyni. Még a kisbabát is többször láttam. Nagyon szép család voltak, Imi az élettársa nagylányait is sajátjaként szerette” – fejezte be a hölgy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát