Létrehozva: 2020.07.28.

„El kellett búcsúznom a kórházi ágyon a kislányomtól” – mondta a magyar apuka

Családi vita miatt szurkálta össze unokatestvére Attilát egy parkolóban. A brutális támadás túlélője részletesen mesélt a történtekről a Ripost-nak.

Szerző Mongyi Nikolett

Megdöbbentő eseményekről számolt be a Nyíregyházán élő Lakatos Attila a Ripost-nak.

Visszaemlékezni is rossz

– kezdte lapunknak Attila.

Az unokatesóm hívott, hogy szeretne velem találkozni, így a helyi áruház parkolójában vártam rá az öcsémmel és egy barátommal. Ekkor még nem tudtam, hogy ők mentik majd meg az életemet…

– sóhajt fel, majd folytatja a történetet.

Fotó: Lakatos Attila

Amikor kezet akartam rázni Robival, kést rántott és gyomron szúrt. A másik unokatesóm elővett egy bozótvágót, amivel fejen akarta vágni a mellettem állót, de sikerült elugrania, így nem lett baja… Megfordultam, hogy elmenjünk, de Robi újra szúrt, 8 és fél centi mélyen a hátamba döfte a kést, eltalálva a tüdőmet. Újra szúrni akart, ám a mellettem álló fiúk rákiabálva leállították, így végül elhajtottak, miközben ömlött belőlem a vér…”

Három orvos küzdött az életéért

Attilát az öccse vitte kórházba, ahol azonnal életmentő műtétet hajtottak rajta végre.

Három napot voltam kómában, két hetet az intenzíven. Az volt a legdurvább, amikor a három orvos egyike közölte, nem biztos, hogy meg tudnak menteni, köszönjek el a kislányomtól és a családomtól. Én pedig elköszöntem…

Fotó: Lakatos Attila

Családi vita miatt történt a késelés

A műtét jól sikerült, Attila felépült, és felidézte a vérontás előzményeit.

„Nem sokkal a késelés előtt meghalt a szeretett bátyám. A virrasztáson Attila és Robi is ott volt, de nem csak a tiszteletüket rótták le, ellopták a halott testvérem értékeit. Amikor ezt megtudtam, üzentem nekik, hogy meg lesznek verve. Gondolom, ezt akarták megelőzni a támadással.”

Attila próbálja elfelejteni a 2016-ban történteket, amikért Robit 10, a másik unokatestvért 9 év börtönre ítélte most a bíróság.

Hazugság lenne az egész?

„Az egész egy felépített hazugság”

– kezdte Robi élettársa.

„A sértett hívta találkozóra a két fiút és nem fordítva. Attila odasétált a sértetthez, aki kést rántott és megvágta az arcát. Ekkor Attila a kocsihoz ment, de az autóból látták, hogy a sértett hasba szúrja magát. Hogy a hátán miként lett szúrt seb, azt nem tudni… De bármi kitelik tőle!”

Újratárgyaltatnák az ügyet

A börtönben ülők rokonai felkeresték a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesületet.

„Az iratok alapján alkotmányi panaszt tettünk az ügyben, hogy semmisítsék meg az ítéletet. Arra hivatkoztunk, hogy az állítólagos támadókat a rokoni kapcsolat miatt megilleti a mentelmi jog, így nem lettek volna kötelesek vallomást tenni, ám erről őket senki sem tájékoztatta”

– közölte Vidák Aladár elnök.

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast