Létrehozva: 2017.12.05.

Elárasztották a járműveket a Mikulások

Csak egyet kell aludni, és jön a Mikulás! Az elsõ adventi hétvége már ennek a jegyében telt, az utakat elárasztják a Mikulással és karácsonyi díszekkel, kivilágítással közlekedõ jármûvek. Olvasóinktól is több ilyen képet kaptunk, máris mutatjuk azokat!

A nyugati pályaudvarra érkező hargitai, székely vonaton a Mikulás mosolyog, jókedvre derítve az állomások közönségét. A látványosságot Cseh Kitti örökítette meg a %Ripost% olvasói számára.

Értékes dísszel büszkélkedhet a csornai körforgalom is: egy Trabantot készítettek fel a karácsonyra. Körbetekerték izzókkal, hatalmas fenyődíszt tettek a tetejére. Még a motorháztetőt is felékesítették. Sőt, ajándékokat is készítettek a belsejébe! Hát kell ennél több? Szabados Tibor szerint: nem – köszönjük, hogy megörvendeztetett bennünket a képpel.

A 18. kerületben rénszarvasos Mikulás-busz viszi az utasokat egyik megállóból a másikba. Nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is leveszi a lábáról ez az ötletes díszítés. Milyen más így munkába, iskolába menni!

A tradicionálisnak mondható M2 Télapó Expressz idén is kigördült a Nyugati pályaudvarról december első hétvégéjén. A családok ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhattak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba, hogy ott egy felejthetetlen Mikulás- és adventi ünnepen vegyenek részt.

Már az első hétvégén nagy sikert aratott az utasok körében a budapesti fényvillamos. Az ötven éves kék-fehér fényekkel díszített járműve beragyogja a pesti éjszakát. Ráadásul idén minden eddiginél több helyre jut el: november 30. és január 7. között – december 24-e és 31-e kivételével – a 2, 14M, 19, 41, 42, 47, 49, 50, 56A, 59 és 69 jelzésű járatok vonalán közlekedik este 17 és 21-22 óra között. A villamoson normál díjszabás mellett lehet utazni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast