Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.08.

Életveszély Nyíregyházán: súlyos fertőzés támadta meg a gyerekeket

Volt olyan gyerek, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. Figyeld a tüneteket!

Súlyos fertőzéssel kerültek be többen is a nyíregyházi Jósa András Kórház infektológiai osztályára. A Blikk úgy tudja, hogy kanyaróvírus okozta a megbetegedéseket.

A portál szerint román állampolgárságú gyerekekről van szó, akik közül volt, aki életveszélyes állapotban került kórházba, de mindegyik fertőzött gyerek állapotát sikerült stabilizálni.

"Úgy tudom, kirándulni jöttek Magyarországra, és már itt tartózkodásukkor jöttek elő a vírusra jellemző tünetek, mint például a magas láz, étvágytalanság, hasmenés, hányás"

– mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor. A kanyarójárvány egyébként Romániában hatalmas méreteket öltött. A halálos áldozatok száma már közel 30-nál tart, az összesített megbetegedések száma pedig már elérte az ötezret 2016 februárja óta.

A kanyaró 9–11 napos lappangási időszakkal kezdődik, mely alatt bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hányás, hasmenés jelentkezik. A kiütések csak a 14. napon jönnek elő. Átlagosan 500 kanyarós esetből egy beteg hal meg, a védőoltás azonban hatékony a megelőzésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát