Létrehozva: 2020.02.14.

Elfogták a Népfürdő utcában agyonvert nő gyilkosát, akiről ez derült ki

Brutális kegyetlenséggel verte össze áldozatát, majd hagyta, hogy a szabad ég alatt vérezzen el. Elfogták a rendőrök, akik szerint nem csak a nő halála miatt kell majd felelnie...

Nem bujkálhatott tovább – elfogta a rendőrség azt a férfit, akit a Népfürdő utcában meggyilkolt nő halálával gyanúsítanak. Ahogyan azt a Ripost megírta, még 2020. január 4-én 16 óra 57 perckor a mentők értesítették a rendőrséget, miszerint a XIII. kerületi Népfürdő utcában, egy irodaház tövében találtak egy női holttestet. Lapunk információi szerint a test le volt takarva, így többen is elsétáltak mellette, míg egy férfi oda nem lépett hozzá. Ő értesítette a mentőket, de már nem lehetett az áldozaton segíteni: a nőt agyonverte támadója.

Fotó: Sulyok László

Miután a rendőrség nyomozni kezdett, látószögébe került egy 39 éves férfi, akiről rövidesen kiderült, hogy köze volt a nőhöz. Így D. Lajost február 12-én 13 óra 20 perckor a IV. kerületben az Óceánárok utca erdős területén elfogták.

Fotó: Sulyok László

Ugyanakkor a férfi nem csak a nő meggyilkolása miatt rejtőzködött: a nyomozók szerint D. Lajos volt az, aki 2019. szeptember 8-án 23 óra és 23 óra 30 perc között a XIV. kerületi Róbert Károly körúti felüljáró alatt több alkalommal megszúrt egy ott alvó férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett - írta a police.hu.

Fotó: Sulyok László

D. Lajosnak életveszélyt okozó testi sértés bűntett, és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt kell majd felelnie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár