Létrehozva: 2020.03.08.

Elgázolta, majd az árok szélén hagyta meghalni móri áldozatát

Meghalt egy 48 éves móri férfi, miután egy autós elgázolta és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A rendőrségre vasárnap reggel 7 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Fehérvárcsurgónál az úttestet szegélyező vízelvezető árokban egy holttestet találtak. A helyszíni szemle és az elsődleges orvosi szakvélemény alapján az elhunyt 48 éves móri férfi baleset áldozata lett. Képünk csak illusztráció!
A sofőr a 81-es számú főúton, Fehérvárcsurgó közelében ütötte el a gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – számolt be a .
A rendőrök a helyszínen talált nyomok és anyagmaradványok alapján kiterjedt adatgyűjtésbe kezdtek, majd néhány órán belül, Lepsénynél azonosítottak és lefoglaltak egy, a balesettel kapcsolatba hozható kocsit, továbbá a bűncselekménnyel összefüggésben elfogtak egy személyt, akinek kihallgatása jelenleg is folyamatban van. Az eset miatt halált okozó segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség, a baleset bekövetkezésének körülményeit vizsgálják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább