Létrehozva: 2020.06.02.

Elképesztő: magyar orvos végezte el elsőként egy koronavírusos tüdőátültetését

A szakorvost korábban Magyarországon kitüntették tudásáért.

Mint az már jól ismert, egyes koronavírusos betegek életét úgy mentették meg, hogy tüdőátültetést hajtottak végre rajtuk. Ezzel abban az esetben próbálkoznak meg a szakorvosok, amikor már nem sok esélyt látnak az önerőből való felépülésre.

A valaszonline kiderítette, a világon elsőként ezt egy magyar sebésznek sikerült véghez vinnie.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Lang György a Bécsi Orvostudományi Egyetemen végezte el az életmentő műtétet a kétgyermekes édesanyán.

„A klagenfurti kollégák úgy érezték, szakmai lehetőségeik végére értek, kétségbeesésükben hívtak fel, én pedig rögtön döntöttem: átvesszük a beteget és megnézzük, mit tehetünk érte” – mondta a lapnak a szakorvos.

A beteg vírustesztje szokatlan módon még ennyi idő után is pozitív volt. A szakértő azt is részletezte, mi volt a legnehezebb a beavatkozás során.

„Egy több hete halott tüdő. A legnehezebb ennek eltávolítása volt, a kilencórás műtét legnagyobb részét ez tette ki” – árulta el Lang György, aki a beteg jelenlegi állapotáról is beszámolt:

„Ébredezőfélben, már észleli a külvilágot, de nagyon hosszú álomból ébredezik. Az új tüdeje jól működik, a vírust már legyőzte, de a felépülése, a normál életbe való visszatérése legalább olyan hosszú lesz, mint amilyen hosszú alagúton idáig eljutott.”

Ausztriában egyébként nem állt le a transzplantáció a járvány ideje alatt sem, ugyanannyi beavatkozást végeztek, mint azt megelőzően. Lang Györgyöt két éve még a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a magyar tüdőátültetési program megteremtéséért. Ezután kezdett csak a Bécsi Orvostudományi Egyetemen dolgozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten