Létrehozva: 2019.09.04.

Elképesztő, mit hozott divatba L. L. Juniorék kisfiának tragédiája

Nagy vitát váltottak ki korábbi cikkeink és fotóink, amelyek „pórázon” vezetett budapesti gyerekekről szóltak. Most eldőlni látszik a vita: elözönlötték a biztonsági gyerekbilincset áruló webáruházakat a magyar megrendelések, mióta kiderült: a mulatós sztár, L. L. junior kisfia úgy halt meg, hogy kirohant az útra és elgázolta egy autó.

Minden anya rémálma történt meg Csillával, L. L. Junior egykori párjával, amikor a 3 éves kisfia, Dávid egyszer csak egy autó elé rohant. Akinek gyermeke van, tudja: ilyen eset bárkivel előfordulhat, és az, hogy egy ismert embert ért tragédia, alaposan felborzolta a kedélyeket.

A kutyára már nem kell, a gyerekre még szükséges a póráz.

Egyre több, lakótelepen élő szülőt késztet különféle biztonsági eszközök beszerzésére Juniorék esete. A bababoltokban és a webshopokban is nagyobb az érdeklődés a biztonsági karkötőnek vagy póráznak nevezett termékek iránt. Ez az eszköz eddig nem volt túl gyakori Magyarországon, alaposan megnézték azt a szülőt, aki pórázon sétált a gyermekével.

„Hogy képzeli, a gyerek nem egy kutya!” – méltatlankodott egy idős asszony, amikor az aluljáróban meglátott egy gyermekét pórázra kötő anyát az aluljáróban. – „Én fölneveltem négy gyereket, egyikre se kötöttem pórázt!”

Pedig például Angliában bevett szokás a póráz, ott minden szülő beszerez magának egyet. Még az elit magániskolák kicsi tanulói is úgy indulnak sétálni, hogy mindannyiukat egy nagy kötélhez erősítik. Lehet, hogy nemsokára a magyaroknál sem lesz ez másként. A Juniorékat ért baleset közelében lakó Lévainé Harangi Nikolettát is megrázták a történtek. 20 hónapos kislánya, Lincsi biztonságát szem előtt tartva keresett és talált megoldást:

„Egy facebookos baba-mama csoportban egy édesanya keresett biztonsági karkötőt, melyhez több hozzászólás is érkezett. A termék képét látva eldöntöttem, én is beszerzek egy ilyet” – meséli az édesanya a Ripostnak.

„Bár többnyire még babakocsival közlekedünk, egyre gyakoribb lesz a séta. Olyankor eddig is erősen fogtam a kislányom kezét, de bármennyire is fegyelmezett, előfordulhat, hogy a kíváncsisága legyőzi a szabályokat. Még egy nála pár évvel idősebb gyerek figyelmét is képes lehet elvonni valami érdekes, ami felülírja a veszélyérzetét és könnyen megtörténhet a baj. Egy ilyen eszköz azonban nemcsak szabadságot ad a gyereknek, de vész esetén életmentő is lehet.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz