Létrehozva: 2018.10.26.

Elképesztő mit tett a gyilkosság után a soroksári futónővel a feltételezett tettes

Egy szakértõi vizsgálat elképesztõ körülményre mutatott rá, Krisztina holttestét órákkal a gyilkosság után valaki megmozdította...

Brutális tette után még órákig a helyszín közelében tartózkodhatott, sőt vissza is térhetett áldozatához a soroksári kocogó nő gyilkosa. A tettes alighanem pánikba esett és bizonyítékokat akart eltüntetni. Bár a rendőrség szerint egyértelműen R. Szilveszter gyanúsítható a 2013. szeptember 25-én elkövetett soroksári gyilkossággal, akadnak mozaikdarabkák, amelyek még nem kerültek a helyükre. Kérdések sokaságát veti fel az a körülmény is, hogy a keresők milyen pozícióban bukkantak rá Kardosné Gyurik Krisztina holttestére.

A Bors  információi szerint ugyanis az orvoszakértői vélemény egy ellentmondásra hívja fel a figyelmet.

„A nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy az egyik orvos szakértői megállapítás szerint hosszú ideig, órákig feküdhetett a hátán a holttest. A helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv viszont egyértelműen rögzíti, hogy az áldozatot hason fekve találták meg” – mondta dr. Lichy József, a gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje.

A vérkeringés megszűnése után az áldozat érhálózatán egyértelműen megjelentek annak a nyomai, hogy sokáig a hátán feküdt. Az orvos szakértő többek között erre alapozta a szakvéleményét. Ezek alapján egyetlen következtetés vonható le: órákkal a halála után valaki megmozgatta, a hátáról a hasára forgatta a holttestet. Könnyen lehet, hogy a gyilkos órákkal a tette után visszament a helyszínre, hogy Krisztina ruháit magával vigye. Bizonyítékokat akart eltüntetni, és eközben fordította meg a testet.

A genetikai vizsgálat egyezséget mutatott R. Szilveszter DNS-ével. Az asszony telefonját pedig megtalálták a más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltő R. Szilveszter letétjében.

A holttest elforgatása minden­esetre más lehetőséget is felvet. E verzió szerint R. Szilveszter már holtan talált Gyurik Krisztinára, értékek után kutatott, és a DNS-nyomai a test megmozgatása közben maradtak a helyszínen.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán