Létrehozva: 2020.08.25.

Elkeserítő az elmúlt napok közlekedési statisztikája

Türelmetlen autósok, hatalmas dugók, tragikus balesetek: sajnos ez is jellemző volt az idei négynapos ünnepen. A mérleg szörnyű: nyolcan vesztették életüket a magyar utakon.

Három ember vesztette életét vasárnap este Hajdúnánás és Hajdúdorog között egy hármas karambolban, s többen megsérültek. Fél nyolckor az egyébként eleve veszélyes útvonalon három autó karambolozott. A képek alapján az egyikük türelmetlen előzésbe kezdhetett a beláthatatlan útszakaszon, ez a meggondolatlanság követelt öt emberéletet.

Hajdúnánás, 2020. augusztus 24.
Összeroncsolódott járművek mellett helyszínel egy rendőr a Hajdúnánás és Hajdúdorog közötti úton 2020. augusztus 23-án este. Eddig tisztázatlan körülmények között három autó ütközött össze, a balesetben hárman meghaltak, többen megsérültek.
MTI/Czeglédi Zsolt

Mint arról a Katasztrófavédelem tájékoztatta lapunkat, a hajdúböszörményi és hajdúnánási tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a sérülteket a két teljesen összeroncsolódott autóból, míg a harmadikban utazó három személy a saját lábán szállt ki a járműből. Hárman a helyszínen meghaltak, további öt embert pedig kórházba szállítottak.

„A baleset helyszínéről egy súlyos, életveszélyes, illetve két súlyos sérültet szállítottak a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba többek között gerinctöréssel, végtagsérüléssel, medencetöréssel, hasi sérüléssel. Egyikükön életmentő műtétet hajtottak végre, a másik két sérültre is operáció vár. Mindhárom sérült állapota stabil” – közölte a Ripost kérdésére a kórház.

Lakodalomból hazafelé történt a tragédia

Vasárnap hajnalban, még 6 óra előtt a 6-os számú főúton egy hétszemélyes, Seat típusú személyautó Pécs irányából haladt Szekszárd felé, amikor a vezetője vélhetően elaludt. A gépkocsi letért az útról a szemközti sávba, majd egy fának csapódott és a mély árokban kötött ki. Egy 47 éves szigetvári nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. Információink szerint a sofőr mögött ült, nem volt bekötve, ezért kirepült az autóból. Még egy ember súlyosan, öten könnyebben megsérültek. A hiros.hu információi szerint egy lakodalomból tartott hazafelé a család, amikor balesetet szenvedett.

Kettészakadt az autó

Egy pár autózott Tiszasas és Csépa között szombaton kora este, amikor autójuk letért az útról és egy fának csapódott, majd kettészakadt. Információnk szerint a gépkocsit vezető férfi a helyszínen életét vesztette, utasa pedig kirepült az autóból, őt súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba. Feltehetően nem volt bekötve, másként az öv megvédte volna.

Sínekre tolta az előtte állót

Hétfőn is sok volt a baleset, és nemcsak azért, mert az ünnepi hétvége után, az iskola közeledtével jelentősen megélénkült a forgalom. Az autósok türelmetlenek és figyelmetlenek, talán az átmeneti hidegfront miatt is. Hétfő reggel Hatvan közelében egy vasúti átjáró tilos jelzésénél várakozott egy autó, amikor a háta mögött érkező személykocsi nekiütközött, és a várakozó autót előre tolta. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az autó a vonat oldalának koccant. Ugyancsak hétfőn reggel fél 9 körül az M7-es autópályán, a Nagykanizsa felé vezető oldal 25-ös kilométerszelvényénél összeütközött három autó, emiatt órákig dugó volt, csak a leállósávban haladhatott a forgalom. Szerencsére csak egy személy sérült meg könnyebben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni