Létrehozva: 2021.05.05.

Elképesztő, mi történt a családdal, miután az édesanya megkapta a védőoltást

A család megtapasztalta, hogy mi a különbség oltott és oltatlan között, a történetükből kiderül, hogy mennyire véd az oltás.

Az első oltás még nem ad teljes védettséget. Annak kialakulásához két oltás szükséges, a második után alakul ki az a védettségi szint, amit a klinikai vizsgálatok alapján ígérnek.

A tapasztalatok szerint viszont már az első Covid-19 vakcina beadása után is kezd kialakulni a védelem.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Az első oltás ellenére el lehet kapni a vírust, de enyhébb lefolyás várható, ha már legalább egyik oltást megkaptuk. Ezt bizonyítja egy budapesti anyuka története, amit a Facebookon osztott meg.

„A második Pfizer előtt fertőződtem meg. Mivel már voltak tünetek, lemondtam a második oltást. Meglepődtem én is, hogy mennyire védett ez az egy oltás is. A férjem, aki nem oltatott, kórházba került. Az óvodás korú gyerekeinknek is voltak tüneteik. Én jobban viseltem, mint a gyerekek, nagyon enyhék voltak a tüneteim. Biztos vagyok benne, hogy ezt csak az oltásnak köszönhetem” – magyarázta a családanya.

Müller Cecília viszont elmondta, nem érdemes hezitálni, mindenképp kérjük a második oltást! Külön kért mindenkit arra, hogy ne hanyagolja el a második oltás felvételét, ez garantálja a gyártók szerinti védelmet a vakcina részéről.

Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak foglalni jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokat, valamint azok, akik arról SMS értesítést kapnak Szputnyik vakcinára is foglalhatnak. A 16-18 éveseket arra kérik, hogy péntekig regisztráljanak az oltásra. A kormány mai ülésén ismét értékeli a járványügyi helyzetet.

Mindenkit arra kérnek, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán