Létrehozva: 2020.06.01.

Elszabadultak az indulatok: tinédzserek verik szét a budapesti játszótereket – videó

Alig nyitottak meg Budapesten a játszóterek, máris elszabadultak az indulatok a kisgyerekes anyák és a tinédzserek között.

Dühös szülők tömege kommenttel a közösségi oldalakra. K. Hanna, az egyik Józsefvárosban élő édesanya kereste meg a Ripostot, miszerint a helyi Auróra játszótéren tinédzserek randalíroznak és pusztítják a berendezéseket. Elmondása szerint tűrhetetlen a helyzet.

Úgy örültünk, hogy végre kinyitottak a játszóterek, hiszen a kicsivel már nagyon unatkoztunk a négy fal között. Boldogan siettünk le a közeli játszóhoz, ám amikor odaértünk, teljesen ledöbbentem

– mondta az anyuka.

„Több tinédzser focizott a kicsiknek szánt területen. Féltem, hogy eltalálja a gyereket a labda. Elengedték a kutyákat is, melyek összejárták a homokozókat. Ráadásul hangszórókon üvöltették a zenét, mintha egy rossz diszkóban lettünk volna.

Olvasói fotó

A kicsiknek szánt fészek hintába négyen is beleültek. Világos, hogy csak idő kérdése mikor törnek össze. Szemeteltek, szotyiztak is, mindezt a kicsik előtt. Nem értem miért van erre szükség, lehet, hogy ennyire unatkoznak otthon. Ezek után mi biztosan máshová fogunk járni mostantól”– mondta felháborodva Hanna.

A Ripost egyik olvasója szerint Délegyházán is hasonló helyzettel küzdenek.

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Délegyházán az Újpesti soron tönkretették a hintát. A karabinereket letépték, a hintákat szétdobálták.

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Mindenki gondolhatja, hogy nem a kisgyerekes anyák tették. Ráadásul a szülőknek kell majd rendet tennie, mert a helyzet tűrhetetlen

– panaszolta egy édesapa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!