Létrehozva: 2021.04.13.

Eltűnt villanyszerelők: vérfagyasztó részleteket árult el a kivégzésről É. Imre

Állítólag a gyanúsított végre elmondta, mi történt.

A két villanyszerelő megölésével gyanúsított É. Imre állítólag a börtönben a cellatársának bevallotta, hogyan végzett a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltánnal. Úgy tudni, a rabtárs a bíróságon is hajlandó elmondani, amit É. Imrétől megtudott. A gyanúsított eddig mindvégig tagadott.

Amit eddig tudni lehetett, hogy Mácsik Zoltán 2018-ban húsvétkor elindult, hogy találkozzon É. Imrével, aki komoly összeggel tartozott neki. Azóta senki nem látta, életjelet nem adott magáról, de a holtteste sem került elő. A vallomás szerint miután Mácsik és É. találkozott az abdai benzinkútnál, a győri vállalkozó a tanyájára csalta a villanyszerelőt. Ott megbízta, hogy a vízaknánál javítson meg neki valamit. Miközben Mácsik dolgozott, É. közvetlen közelről lelőtte áldozatát.

A tette után kutatni kezdett, hogy hol a pénz, amit nem sokkal korábban visszaadott a férfinak. Nekilátott eltakarítani a vérfürdő nyomait, ekkor azonban a vallomás szerint olyan válogatott szörnyűségeket tett, amiket kegyeleti okokból nem lehet közölni. Mivel a rettenetes ötletek nem vezettek eredményre, végül a férfi az aknában tüzet rakott, majd a maradványokat zsákokba rakta és a Rába folyóba dobta. A fegyvert is a vízbe dobta. Még arra is volt gondja, hogy az aknába meszet öntsön, hogy a rendőrök semmiféle maradványt ne találjanak.

„Sok mindent láttam és hallottam már a munkám során, de ez a hidegvérű brutalitás engem is megdöbbentett. Ami számomra azt üzeni, hogy a rabtárs igazat mondhatott, többek között az, hogy az aknában a rendőrök megtalálták Mácsik ruhájának egyik anyagszálát, ez pedig egybecseng a vallomással„ – közölte a Blikkel dr. Lichy József, a Mácsik család jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"